1Kor 1,1–9. Pál köszönetet mond Istennek a korintusi egyházért
Pál megalapította a korintusi keresztény közösséget, és tizennyolc hónapig maradt velük. Három-négy év telt el az elutazása óta, és Pál, a félreértésekkel szemben, amelyek aláásták a közösség egységét, fontosnak érzi, hogy írjon nekik, és emlékeztesse őket igehirdetésének alappilléreire, mert azokban van az egység záloga. A levél címzése, „Isten korintusi egyházának”, arra emlékezteti a korintusiakat, hogy ők „ecclesia”, vagyis egyház. Ezzel a szóval a köznyelvben egy városállam teljes jogú lakóinak gyűlését jelölték, a keresztény nyelvhasználatban pedig Isten által egybegyűjtött közösséget jelentett. Az apostol számára nagyon fontos volt a keresztény közösség és a város kapcsolata. Nem véletlen, hogy az első keresztény közösségek a városuk nevét viselték. Minden keresztény közösség a városba volt ágyazódva, de nem azért, hogy bezárkózzon, hanem hogy elősegítse növekedését az Isten országa felé. Ebből a szempontból nem volt jelentősége annak, hogy hány tagja van a közösségnek, sokkal inkább annak, hogy milyen kapcsolatot ápoltak egymással a tagok. Bár „megkülönböztetett” személyek, a közösségnek nem szabad csak magáért élnie, hanem a városért is kell: az volt a feladata, hogy a szeretet és testvériség kovásza legyen benne. A korintusi közösség sokféle volt: voltak köztük zsidó származásúak, voltak pogányok, és tagjai különböző társadalmi osztályokhoz tartoztak. A küldetés hatékonysága miatt kulcsfontosságú volt, hogy az egység létrehozásán fáradozzanak. Az egység is inkább fakad Isten hívásából, mint az emberi buzgóságból. Az apostol ezért emlékezteti őket, hogy Isten annak ellenére választotta ki őket, hogy annyira különböznek egymástól. „Szentté”, vagyis a világtól „elkülönítetté” tette őket, nem azért, hogy külön legyenek, hanem hogy együtt só és fény legyenek az egész város számára.
Imádság az Egyházért
