Keresztelő Szent János vértanúságának emléknapja: az Úr előfutára volt.
Mk 6,17–29. Keresztelő János halála
Az Egyház régtől fogva megemlékezik Keresztelő Jánosnak nemcsak a születéséről, hanem a halálának napjáról is. Heródes ítélte őt halálra, aki inkább hallgatott egy gonosz szívű asszony szeszélyére, mint a próféta kemény, de igaz szavaira. Ő az utolsó és a legnagyobb a próféták között. Ő készíti elő a Messiás eljövetelét. Szigorú következetessége ellentétben áll a mindent saját érdekekhez igazítani akaró viselkedéssel. A lényeghez való ragaszkodás segít megszabadulnunk attól, ami fölösleges. A Keresztelő által hozott remény pedig arra emlékeztet, hogy nem ismerhetjük fel Jézust, ha nem készítjük elő a szívünket, ha nem küzdünk meg a szívünkben és a világban lévő megannyi sivataggal. Hallgassuk hát az ő hangját, hogy utat készítsünk az eljövendő Úrnak. A Keresztelő igazságosságot és a szív megtérését hirdette. Belelátott a király lelkébe, aki a bizalmába fogadta. Heródiás viszont, akit a próféta igehirdetése egyre jobban bosszantott, megvetette. Sajnos Heródes sem hallgatott mindvégig a próféta szavára. Félelem szállta meg a kapott szemrehányás miatt, de ez nem vezette megtérésre. Minden korábbi szempontot félresöpör: az adott szó fontosabb számára, mint a próféta élete. Heródes tehát úgy dönt, hogy lefejezteti a Keresztelőt. János tanúságtétele – az evangélium hirdetése mindenkor annak számít – felkészíti a szíveket az Úr befogadására. Ne menjünk a sivatagba szél által derékba tört nádszálat keresni, vagyis egyet a sok kép közül, amit értetlenül nézünk; ne keressünk kényelmes, finom ruhába öltözött férfit, hisz az ilyenek a királyi palotákban vannak, ahogy a jólét megannyi hamis biztosítéka is. Hagyjuk, hogy olyasvalaki szólítson meg, aki a világban jelen lévő Urat mutatja meg nekünk, mert ő lesz a várakozás embere. És csakis az ismeri fel a jelen lévő üdvösséget, aki képes várakozni, aki ezért hajlandó fölkelni álmából.
Imádság a szegényekért
