Ez 2,8–3,4. Felszólítás a prófétához: edd meg a könyvet!
A próféta egyfajta szentségi liturgia keretében kapja küldetését Istentől. Mindenekelőtt azt kéri Ezekieltől, hogy hallgassa meg és engedelmeskedjék: „Te meg, emberfia, hallgass arra, amit majd mondok neked, ne légy lázadozó.” Még nem tudja, milyen feladatot fog rábízni az Úr, de alapfeltétel a szavának való engedelmesség. Az Úr színe előtt mindenekelőtt arra kapunk meghívást, hogy hallgassuk őt, mert csak az tudja megélni Isten szavát, aki meghallgatja. Ez az értelme a „hallásból fakadó” hitnek, ahogyan Pál apostol mondja majd (Róm 10,17). Mindenki hívővé válhat tehát, ha az Úr szavára hagyatkozik, amelyet elsősorban a Biblia őriz. Szinte mintha megmutatná az értelmét és igazságát mindannak, amit éppen mondott, az Úr arra hívja a prófétát, hogy egyen meg „egy könyvtekercset”, az Isten szavának szimbólumát: a prófétának meg kell hallgatnia és olvasnia kell. Akkoriban ugyanis pergamentekercsekre írtak. A tekercs azt tartalmazza, amit az Úr közölni akar, és aminek le kell szállnia a próféta szívének mélyére, és zsigerig át kell hatnia, mert Isten szava az eledele – és a mi eledelünk is, ami táplálja az életünket és táplálhatja mások életét is. A próféta tehát az az ember, aki arra kapott meghívást, hogy hirdesse ezt a szót, hogy kielégíthesse mindazok éhségét, akiknek abban a kegyelemben és örömben van részük, hogy hallgathatják és táplálkozhatnak a tekercsből. A prófétának olyannyira a Szentírásból kell táplálkoznia, hogy ő maga is élő szóvá váljon, vagyis a saját szavaival, létezésével, gesztusaival hirdeti azt.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
