Ez 37,1–14. A kiszáradt csontok
Az Úr keze „kivezérel”; föl, a síkságra vezeti a prófétát, és kiszáradt csontokkal teli pusztaságot mutat neki: „Izrael egész háza ezek a csontok. Lám, azt mondják: »Elszáradt a csontunk, oda a reményünk, végünk van.«” Olyan, mintha mai világunkban sokan ugyanezt mondanák: férfiak és nők, akik elveszítették a reményt, akiknek élete elsorvadt a fájdalomtól és a szeretet hiányától; azok az idősek, akiket egy-egy intézetben hagynak meghalni; a háborúkban erőszakot szenvedett emberek, akiket a végsőkig elcsigázott a nyomorúság. A csontokkal teli síkság nem nagyon különbözik az egész világot sújtó pandémiától, melynek következményei miatt időnként úgy érezhetjük, hogy a világnak tényleg nincs jövője, élete és reménye. Van válasz erre a fájdalomra, a halálra, mely annyiak életét megkeserítette? Isten azt mondja a prófétának: „Jövendölj ezekről a csontokról! Így beszélj: Ti kiszáradt csontok, halljátok az Úr szavát! Ezt üzeni az Úr, az Isten ezeknek a csontoknak: Nézzétek, éltető leheletet adok belétek, és megelevenedtek.” Isten szava a legnagyobb fájdalmak közepette is feleletet ad a nehéz időkben. Isten nem engedi, hogy a halál, még kevésbé a pesszimizmus vagy a hiábavaló mártírkodás rabjai legyünk. Ez a meghívás ma nekünk szól, a mi közösségeinknek, az egész Egyháznak, de minden reményvesztett nőnek és férfinak is, akik bezárkóztak a félelembe és az elkeseredettségbe. Isten Lelke, akárcsak a teremtés történetében, életre tudja kelteni a kiszáradt csontokat, vissza tudja adni az életet. A Lélek a négy szél hazájából jön el, a világ négy égtája felől, mintha azt mondaná ezzel, hogy Isten szava új középpontot, új életet teremt.
A Szent Kereszt imádsága
