Jer 31,1–7. Üdvösség a Sionon
A szeretet nyelvezetével lehet a legjobban kifejezni az Úr és népe közötti szövetséget: „Örök szeretettel szerettelek, azért megőriztem irántad irgalmasságomat. Újra fölépítlek, és te fölépülsz, Izrael szűzi leánya!” Isten szeretete Izrael iránt örök, mindörökre kitart. Semmi nem állíthatja meg. Ez a szövetség az egyiptomi szolgaságból való megszabadulással és a Törvény átadásával kezdődött, a Sínai-hegyen. A puszta volt a tanúja annak a szeretetnek, amellyel Isten, a vőlegény gondoskodott Izraelről, a jegyeséről. A negyven évig tartó pusztai vándorlás során Izrael népe megtanulta szeretni az Urat, az Úr pedig a hűség pecsétjével jelölte meg népét, s a szövetségnek az örök szeretet volt az alapja. A puszta, a sivatag – ebben a bibliai kontextusban – nem mitikus hely. Az a hely, ahol a szeretet kitartással és odaadással épül: a hívő ráébred Isten szeretetének erejére és arra a válaszra, amelyet ő adhat erre a szövetségre. A puszta így válik a remény útjává, mely „Izrael nyugalma” felé vezet. Kérdezhetnénk: hol van ma a sivatag, a puszta? Láthatjuk városainkban, melyekből gyakorta mintha kipusztult volna az élet és a szeretet. Az Egyház küldetése nem más, mint hogy emberibbé és szolidárisabbá tegye az emberek városait. Jeruzsálem – a város, mely minden város jelképe – nevének jelentése: a béke hajléka; ugyanis az Úr lakik benne. Ezért épült hegyre, és ezért sugározza fényét az egész földre. A meghívás Jeruzsálembe azt jelenti, menjünk föl a magasba, vagyis hagyjuk el azokat az ösztöneinket, melyek lefelé húznak; éljük életünket inkább úgy, hogy Isten terve megvalósuljon minden nép, a szegények és a betegek, „a vakok és a sánták”, az asszonyok és gyermekek számára. Senkit sem szabad magára hagyni.
Imádság a szentekkel
