Iz 66,18b–21; Zsolt 117 (116); Zsid 12,5–7.11–13; Lk 13,22–30
A mai vasárnapi liturgia az üdvösség látomásával kezdődik: „Íme eljövök, hogy összegyűjtsek minden népet és nyelvet. Eljönnek majd és meglátják dicsőségemet.” (Iz 66,18) Úgy is mondhatnánk, hogy Isten nem rejti el üdvözítő tervét, miszerint a föld minden népét egyetlen családban akarja egyesíteni. Lukács evangéliumában, amit a mai vasárnapon olvasunk, ezt a kérdést teszik fel Jézusnak: „Uram, ugye kevesen üdvözülnek?” (Lk 13,23) Akkoriban az volt az általános meggyőződés, hogy az üdvösséghez elég, ha valaki a választott néphez tartozik. A kérdés viszont azt sugallja, hogy az üdvösség elnyeréséhez ez nem elég. Jézus egyetért ezzel, de ennél tovább megy. Nem közvetlenül a kérdezőnek válaszol, hanem mindenkihez fordulva így szól: „Igyekezzetek a szűk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni.” A kapu képének segítségével Jézus rámutat a központi kérdésre: sürgősen követni kell az evangéliumot. Tapasztalatból tudjuk: az önzés kapuja széles, mindig nyitva áll, és sokan mennek be rajta. Igaza van tehát a Zsidóknak írt levél szerzőjének, amikor a fenyítés szükségességére emlékeztet. Szívünkön és viselkedésünkön is javítanunk kell. A kapu pedig az evangélium. Aki szívvel fogadja be az evangéliumot, olyan, mint a fa, melyet megmetszettek. De éppen úgy van, ahogy a Zsidóknak írt levélben olvassuk: „Igaz, most minden fenyítés inkább szomorúságot okoz, mintsem örömet szerez, később azonban a megigazulás békés gyümölcsét termi annak, aki elviseli.” (11) A gyümölcs pedig az, hogy bemehetünk az Úr által előkészített hatalmas terembe, ahol „Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten országában.” (Lk 13,29)
Imádság az Úr napján
