A szír egyház Zakeusra emlékezik: fölmászott egy fára, hogy lássa az Urat, és elnyerte a szív megtérésének ajándékát.
Lk 19,1–10. Zakeus
Az Egyház ezen a napon Zakeusra, a vámosra emlékezik, aki befogadta a házába Jézust. Fontos emléknap ez számunkra is. Ennek a férfinak az alacsony termetében ráismerhetünk a határainkra és a törékenységünkre. Zakeus kis termete azonban nem akadályozta meg Jézust abban, hogy ráemelje a tekintetét. Egy olyan névtelen tömegtársadalomban, mint a miénk, Jézusnak ez a közvetlen, pásztori viselkedése nagy lecke számunkra. Képzeljük el Zakeus megdöbbenését, amikor hallja, hogy Jézus megszólítja. Ő vámos, azaz bűnös, Jézus mégis a nevén szólítja. Ő akarta látni Jézust. Ám Jézus nem csupán látni akarja, sokkal többre vágyik ennél: szeretni, meglátogatni, és megváltoztatni a szívét, az életét. Jézus hívására Zakeus gyorsan lemászik a fáról, és örömmel látja vendégül a házában. Ezúttal Zakeus, a gazdag ember nem szomorúan távozik, mint az a bizonyos ifjú, aki nem tudott lemondani vagyonáról. A találkozás megváltoztatta Zakeust: immár boldog ember, megújult a szíve. A Jézussal való találkozás után elhatározza, hogy visszaad mindent, amit ellopott, és vagyona felét a szegényeknek adja. Így kezdődik a megtérése, többé már nem ugyanaz az ember, aki korábban volt. Zakeus kijelöl a maga számára egy mértéket; nem azt mondja ugyanis, hogy „mindent odaadok”, hanem hogy „a felét adom”, és így is cselekszik. Zakeus ma arra ösztönöz minket, hogy ne halogassuk a dolgokat, ne engedjük át magunkat a beletörődésnek, és soha ne higgyük, hogy a világot nem lehet megváltoztatni.
Előesti imádság
