2Tessz 2,1–3a.13–17. Buzdítás az állhatatosságra
Pál arra a különleges kegyelemre emlékezteti a tesszalonikaiakat, amit kaptak: övék az első város Macedóniában, ahol hirdették az evangéliumot. Mi pedig úgy jellemezhetnénk őket, mint Európa első keresztény közösségét. Ők voltak az elsők, akik elnyerték az evangéliumot, és elsőként is kellett tanúságot tenniük róla. Pál azt akarta, hogy a tesszalonikaiak folytassák az evangélium továbbadását, hogy az emberek szívében fölhangozzék Isten hangja. Volt egy nehéz kérdés a tesszalonikai keresztény közösség életében, mégpedig az, hogy egyesek meg voltak győződve arról, hogy az Úr dicsőséges eljövetele hamarosan bekövetkezik. Ez a hamis tan keltett némi felfordulást. A kísértés és a küzdelem idején a keresztény ember mindig veszélyben van, és ez meghiúsíthatja, hogy éljen a kapott ajándékkal, ahogyan erre az apostol emlékeztet. Senkinek sem szabad elhanyagolnia Isten parancsát, különben kockára teheti és elveszítheti a valódi életet: „Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok.” A hirdetett evangélium és a közösség élete között szoros kapcsolat van. Pál erről így ír a korintusiaknak: „Figyelmetekbe ajánlom, testvérek, az evangéliumot, amelyet hirdettem nektek. Elfogadtátok, és szilárdan kitartotok benne. Általa elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogy hirdettem nektek. Másként hiába lettetek volna hívővé.” (1Kor 15,1) Ezután kéri az Urat, hogy vigasztalja meg szívüket, és erősítse meg őket „minden jótettben és szóban”. Mert minden az Atya szeretetéből jön, aki vigaszt és reményt nyújt nekünk.
Imádság a szegényekkel
