Ez 18,1–10.13b.30–32. Isten mindenkit a saját életvitele szerint ítél meg
A prófétai könyvnek ez a része rá akarja ébreszteni a száműzetésben élő izraelitákat arra, hogy személyes felelősségük van az Úrral és az emberekkel szemben. Ezekiel szembeszáll egy előítéletekkel teli mentalitással, amely ma is nagyon elterjedt. Ha felidézzük János evangéliumának kilencedik fejezetéből azt a részt, amelyben egy vakon született ember meggyógyul, azt vesszük észre, hogy a prófétától idézett mondás következményét látjuk. Jézus is szembeszáll azzal a mentalitással, amely szerint a betegség a beteg családja bűnének a következménye, vagyis a bűnt generációról generációra átadják egymásnak az emberek. Ez a mentalitás talán ma már nem olyan elterjedt, de van olyan gondolkodásmód, élnek olyan ítéletek, amelyek mégis kapcsolatba hozhatók ezzel. Olyan ítéletek, amelyeket az emberek általánosságban alkotnak másokról, aszerint, mely csoporthoz tartoznak, honnan jönnek, honnan származnak, mi a történetük, milyen az életmódjuk. Nem is állunk nagyon távol a próféta kortársainak gondolkodásmódjától. Gyakori megközelítés ez, hogy ne kelljen személyes felelősséget vállalni semmiért, ami történik, hogy minden felelősséget másokra tudjunk hárítani. A mi generációnk korában is mindenki arra hivatott, hogy felfedezze az Úr által rábízott személyes feladatát, vagyis annak felelősségét, hogy megvalósítsa ezt a feladatot. Az Úr már a Második Törvénykönyvben felhívta a hívek figyelmét arra a felelősségükre, hogy a jót vagy a rosszat választják: „ma szemed elé tártam az életet és az üdvösséget, a halált és a kárhozatot” (MTörv 30,15), hangsúlyozva, hogy „ezek a törvények, amelyeket ma szabok neked, nem túlságosan nehezek és nem elérhetetlenek” (MTörv 30,11). Az igazságosság, vagyis a jó megvalósítása az élet útja. Ha befogadjuk Isten szavát, mindannyian a jó és az igazságosság útján járunk, új szívvel, hogy velünk együtt a világ is megújuljon. Ezt azonban mindenkinek saját magán kell kezdenie.
Előesti imádság
