A kármelita Lisieux-i Szent Teréz emléknapja (†1897), akit az Egyház küldetésébe vetett erős hit éltetett.
Jób 42,1–3.5–6.12–16. Jób utolsó felelete
Jób személyesen találkozik Istennel. Megérti, hogy Istennek semmi sem lehetetlen. Ezt ismeri föl a hívő ember, aki a nehéz pillanatokban is Isten szeretetére bízza magát, akkor is, amikor minden lehetetlennek tűnik. Ezért ismeri el Jób, hogy olyan dolgokkal merészelt előállni, melyek meghaladták képességeit, s melyeket ő maga sem érthetett. Ki foghatná föl az isteni misztériumot anélkül, hogy hallgatná Isten szavát? Jób hosszan beszélt, ám most megérti, hogy Isten nincs távol tőle, és hogy imájában helyet kell hagynia Isten jelenlétének és szavainak. „Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak” – mondja Jób. Sokszor mi magunk is csak hírből ismerjük Istent, vagy azt gondoljuk, hogy ismerjük őt, hiszen kiskorunk óta hallunk felőle, vagy talán már kialakítottunk róla valamilyen képet az alapján, amit hallottunk. De ki ismeri a Biblia Istenét? Csak akkor ismerjük meg, ha találkozunk vele. Ő olyasvalaki, aki elénk jön, aki mindenkivel szóba áll, aki minden hozzá fordulót meghallgat. Nem olyan Isten, akit hallomásból meg lehetne ismerni. A Biblia központi kérdése ez: hogyan lehet személyesen találkozni Istennel? Ehhez a találkozáshoz a Szentírás lapjain át vezet a legjobb út. És a találkozás telve lesz Urunkkal, Jézussal. Ő maga mondja majd: „Aki engem látott, látta az Atyát.” Jób könyve úgy zárul, ahogy kezdődött. Kifürkészhetetlen titok ez, amiről senki sem állíthatja, hogy egészen értené. Jób ezért volt kész végül befogadni az isteni szózatot és megnyilatkozást, és megérteni, hogy az Úr nem hagyta el őt fájdalmában és a megpróbáltatás idején. Jó sorsának helyreállítása Isten áldásának a jele: ő minden olyan embert oltalmába vesz, aki nem hagy föl vele, hogy hozzá forduljon, és nem veszíti el reményét Isten szeretetteljes jelenlétében.
Előesti imádság
