Fil 1,18b–26. Az evangélium mindenekelőtt
A filippi keresztény közösséget Pál 50 körül alapította, tagjai jobbára szegény, de nagylelkű emberek voltak. Az apostolt nagyon megörvendezteti, hogy milyen élénk a lelki életük. Az imént olvasott szakasz előtt (Fil 1,12–17) az apostol azt írja a filippi keresztényeknek, hogy rabsága (valószínűleg börtönben vagy házi őrizetben van Rómában) nem akadályozza meg abban, hogy hirdesse az evangéliumot. Nem arról beszél, milyen nehézségekkel jár számára a börtönlét. Az evangélium szenvedélyes szeretete az evangélium hirdetésének különleges alkalmává tette a rabságot. Az apostol az egész életét Jézus evangéliuma szolgálatának szentelte. Egyéni sorsát, életét és halálát a háttérbe szorítja: az evangélium hirdetése számít. Nagy lecke ez számunkra, akiket gyakran elnyom a lustaság, leragadunk szűk látóhatáraink között. Az apostol szeretné megértetni a filippi keresztényekkel, hogy mi Jézus tanítványainak a feladata: az evangéliumot hirdetni, mindig, megállás nélkül, szenvedéllyel. Ez alapvető, visszautasíthatatlan feladatuk, melyről ezt írja: „Ha Krisztust hirdetik bármi módon, akár érdekből, akár tiszta szándékkal, örülök, és a jövőben is örülni fogok neki.” Az evangélium hirdetése ugyanis azt jelenti, hogy szavainkon és életünkön keresztül mutatjuk meg Isten szeretetét, mely az Úr Jézusban mutatkozott meg végérvényesen. A Filippieknek írt levelet olvasva mindannyiunknak el kellene tudnunk mondani: „Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.” Az Úrtól az élet ajándékát kapjuk, az Úrért és az evangéliumért kell hogy éljünk, mert csak így válhatunk támasszá a világ és a többi ember számára.
Előesti imádság
