Hab 1,2–3.2,2–4; Zsolt 95 (94); 2Tim 1,6–8.13–14; Lk 17,5–10
„Meddig kell még, Uram, segítségért folyamodnom anélkül, hogy meghallgatnál? Hozzád kiáltanom: »Erőszak!«, anélkül, hogy megszabadítanál? Miért feded fel előttem a gonoszságot, és mutatod meg a nyomorúságot? Csupa fosztogatást, csupa rablást látok magam előtt; a vádaskodás és civakodás egyre fokozódik.” Ezek a Habakuk próféta és Isten között folytatott párbeszéd kezdősorai. A próféta szeme elé táruló kép tele van boldogtalansággal, fájdalommal, erőszakkal, háborúkkal és viszálykodással. Úgy tűnik, mintha Isten semmit sem venne észre mindebből, mintha tehetetlen vagy figyelmetlen volna. De hiszen mégiscsak az ő népéről van szó, amely keserves szolgaságban él! A próféta mintha dacolna Istennel, hogy az feleljen neki; addig áll majd őrszemként a helyén, amíg Isten nem ad választ. Az Úr meg is szólal, és azt mondja a prófétának, rajta keresztül pedig minden embernek: „Írd le a látomást, vésd fel táblára, hogy könnyen olvasható legyen. Mert ez a látomás a maga idejében beteljesedik…; ha késik, csak várj, biztosan bekövetkezik, tévedhetetlenül.” A próféta azt mondja, hogy akinek nem igaz a lelke, az elbukik, de az igaz élni fog hitéért. Az apostolok hitet kérnek Jézustól: „Növeld bennünk a hitet!” Alighanem ma mindannyiunknak így kellene imádkoznunk. Akkor mi is meghallanánk Jézus válaszát: „Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül, és verj gyökeret a tengerben! – megteszi nektek.” Jézus mintha azt mondaná, hogy az embernek nem kell hogy nagy hite legyen. Már kis hit is elég, de annak valóban hitnek kell lennie, vagyis Istenbe vetett bizalomnak. Az ilyen hitből elég mustármagnyi is. Olyan erős, hogy hegyeket képes megmozgatni. Az evangéliumi szakasz utolsó mondata megmutatja, milyen a hiteles hívő. „Így ti is, amikor megteszitek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: »Mihaszna szolgák vagyunk, hisz csak kötelességünket teljesítettük!«” A tanítványnak az a feladata, hogy megtegye a kötelességét, és végül azt mondja: „Mihaszna szolgák vagyunk.” Számunkra, akik megszoktuk, hogy jogot formáljunk a dicséretre és az elismerésre, furcsának tűnhetnek ezek a szavak. Pedig ezek alapjain új jövő épülhet fel.
Imádság az Úr napján