Október 27., csütörtök
Megemlékezünk arról a történelmi jelentőségű találkozóról, amikor II. János Pál pápa 1986-ban Assisibe hívta a keresztény felekezetek és a nagy világvallások vezetőit, hogy együtt imádkozzanak a békéért.
Dominique Green afroamerikai fiatalember emlékezete: 2004-ben kivégezték. Imádkozzunk a halálraítéltekért és a halálbüntetés eltörléséért.
Ef 6,10–20. A hitbeli élet mint harc és imádság
Pál a levél végén ismét minden hívő előtt kijelenti, hogy a keresztény élet küzdelem. Ez a harc nehéz és kemény, mert az ellenséges hatalmak fenyegetők és alattomosak: a gonosznak sok arca lehet, számos alakban, eseményben, történelmi helyzetben megmutatkozhat. Pál „ennek a sötét világnak kormányzóiról” és az „égi magasságoknak gonosz szellemeiről” beszél, akik alattomosan, de annál erősebben uralkodnak az emberek fölött. Éppen ezért van szükség „Isten fegyverzetére”, vagyis arra, hogy úgy harcoljunk, ahogyan ő, olyan eszközökkel, melyek tőle származnak. Az apostol arra buzdít, hogy övezzük fel magunkat az igazsággal – vagyis ismerjük alaposan az evangéliumot –, és öltsük magunkra „a megigazulás páncélját”, vagyis fogadjuk el Istentől a megigazulást. A leírás a harci sarukkal folytatódik, amiket felöltve készen állunk az indulásra: arra, hogy mindenkinek hirdessük a béke evangéliumát, amit Jézus a keresztfán megszerzett. A pajzs, mely a katona egész testét védi, az Úrba vetett hit, ahogyan írva van: „Az Úr az én erőm és védőpajzsom, szívem benne bízott” (Zsolt 28,7). A sisak az üdvösség bizonyosságára utal. Végezetül a keresztény megkapja Istentől a Lélek kardját, vagyis Isten szavát. Ez a kard az ítélet erejével bír, mindenhová behatol, teremtő ereje van, de rombolni is képes. A hívő ember igazi fegyvere. Gondoljunk „az igazságról szóló tanításra, üdvösségünk evangéliumára”, ami hathatós segítséget nyújt nekünk a harcban, az ellenség legyőzésében, de ott van akkor is, amikor Isten országát kell fölépíteni az emberek között a szeretet erejével. A gonosz elleni harc másik fontos eszköze az imádság, mindenekelőtt a kitartó imádság. Pál így fogalmaz: „könyörögve és imákat mondva”, hogy ezzel is hangsúlyozza az állhatatosság fontosságát. A „szentekért” mondott ima megóvja és megtartja a közösséget, éberré teszi őket, és erőt ad nekik az evangélium továbbadásához. Pál arra kéri az efezusiakat, hogy érte is imádkozzanak: „hogy megkapjam a beszéd ajándékát, hogy amikor megszólalok, bátran hirdessem az evangélium titkát”, vagyis Isten irántunk való szeretetének nagyságát. A levél áldással zárul: „Békesség és hitből jövő szeretet az Atyaistentől és Jézus Krisztustól, a mi Urunktól!” A végső üdvözlet hosszú és ünnepélyes: a békésséget összekapcsolja a szeretettel; egyik sem létezhet a másik nélkül. A keresztények ma is ebből a kettőből meríthetnek erőt.
Imádság az Egyházért
