Ef 4,32–5,8. Mint a világosság fiai, úgy követni Istent
„Mint Isten kedves gyermekei, legyetek az ő követői és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket.” A hívő ember szeretetben él, mert Isten maga a szeretet. Pál apostol ezután konkrét dolgokról beszél, egy olyan bűnnel szemben lép fel, amit előbb a zsidóság, később pedig a kereszténység is a pogányok szemére vetett: ez pedig a paráznaság és a belőle eredő tisztátalanság és kapzsiság. Az effajta viselkedést – mondja Pál – ki kell vetni a keresztény életből. Sőt, már puszta említésük káros, mert csorbát ejtenek a keresztény ember szentségén, vagyis az Istenhez tartozásán. Kerülni kell az obszcén, kétértelmű, szégyenletes beszédet is. Mindez tulajdonképpen rejtett bálványimádás. A hívő embernek őrizkednie kell attól, hogy hamis okoskodással félrevezessék „a hitetlenség fiai”, akik elutasították az Urat. A tanítvány „a világosság fia”, az evangélium gyermeke: „Valaha sötétség voltatok, most azonban világosság az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság fiai.” Ez a kapocs a kapott ajándék és a belőle fakadó feladat között. Ezért nem élhetünk továbbra is a beletörődés és az énközpontúság sötétjében. „Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, és Krisztus rád ragyog” (5,14) – írja Pál. A keresztények arra kaptak meghívást, hogy elárassza őket a Feltámadott fénye, formálják át vele a világot, ne törődjenek bele a gonosz uralmába. Ezért nem szabad meggondolatlanul cselekedni, ahogyan azok teszik, akik elveszítették az evangélium bölcsességét, és megfeledkeztek a szeretet erejéről.
Imádság a szegényekért
