Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepe
Jo 2,12–18; Zsolt 51 (50); 2Kor 5,20–6,2; Mt 6,1–6.16–18
1Ügyeljetek, hogy a jót ne az emberek szeme láttára tegyétek, azért, hogy lássanak benneteket. Így semmi jutalom nem vár rátok mennyei Atyátoknál. 2Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad előtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék őket az emberek! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. 3Te úgy adj alamizsnát, hogy ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb. 4Így alamizsnád titokban marad, és Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.
Az imádság.
5Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. 6Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz
16Amikor böjtöltök, ne öltsetek olyan ábrázatot, mint a képmutatók, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. 17Te, amikor böjtölsz, kend meg fejedet és mosd meg arcodat, 18hogy ne lássák rajtad az emberek, hogy böjtölsz, hanem csak Atyád, aki a rejtekben is ott van! Akkor Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.
Ma kezdődik a nagyböjt,
negyven nap, hogy felkészüljünk a húsvétra,
és a liturgia fölidézi Isten hívását: „Késedelem nélkül térjetek vissza hozzám teljes
szívetekből, böjtölve, sírva
és gyászolva” (Jo 2,12). Az Izrael
népének érzéketlensége miatt aggódó Joel próféta hozzáteszi: „A szíveteket szaggassátok meg, ne a ruhátokat.
Térjetek vissza
az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mert jóságos
és irgalmas, nagy a türelme, és csupa könyörület; utálja a gonoszságot.”
A nagyböjt alkalmas
idő, hogy visszatérjünk Istenhez, újra megértsük magát az élet értelmét. A liturgia
a hamu ősi jelével
jön elénk. Hamut hintenek a homlokunkra, és a pap azt mondja: „Emlékezzél, hogy porból vagy, és porrá leszel.” Ez az életünk igazsága:
valóban por vagyunk,
gyengék és sebezhetők. Könnyen fölmagasztaljuk magunkat, elfelejtjük, mennyire kicsinyek vagyunk. A fejünkre
hintett hamu a gyengeségünkre emlékeztet, ugyanakkor Isten hihetetlenül nagy szeretetéről árulkodik, aki minket választ, hogy társai legyünk a békés világért
folytatott munkában. Ebben rejlik minden erőnk: az Úr fogta a port, amik vagyunk,
hogy a béke és a kiengesz- telődés
követeivé tegyen minket.
Mi, keresztények arra kaptunk meghívást, hogy a béke őrszemei
legyünk azokon a helyeken,
ahol élünk és dolgozunk. Azt kéri tőlünk az Úr, hogy őrködjünk, hogy a lelkiismeret ne engedjen az egoizmus, a hazugság, az erőszak és a konfliktusok kísértésének. A böjt és az imádság figyelmes
és éber őrszemekké tesz minket, hogy ne uralkodjon el a beletörődés álmossága, mely elkerülhetetlennek tartja a háborút; ne győzzön a rosszba való belenyugvás tompultsága, mely folyamatosan ránehezedik a világra; gyökeres vereséget szenvedjen a lusta realizmus
álmossága, ami miatt magunkba és saját érdekeinkbe zárkózunk. A mai evangéliumban Jézus arra buzdítja
tanítványait, hogy böjtöljenek és imádkozzanak, hogy levetkőz-
zenek magukról minden gőgöt és fennhéjázást, és készen legyenek
Isten ajándékainak elfogadására. Csak saját erőnkből nem tudjuk távol tartani
a gonoszt, kérnünk kell az Úr segítségét. Ő tesz minket nemcsak jókká
– ahogy Bonhoeffer gyakran
elismételte –, hanem erősekké
is, hogy a szeretet győzzön
a gyűlöleten, a béke a háborún.
Hamvazási
liturgia
