Emlékezzünk a Sant’Egidio
közösség kezdeteire: 1968. február 7-én egy római
gimnázium néhány diákja összegyűlt, hogy együtt
hallgassák az evangéliumot, és szeressék a szegényeket.
Mondjunk köszönetet az Úrnak a közösségért!
Mt 11,25–30. A kicsinyeknek kinyilatkoztatott evangélium
25Abban az időben így szólt Jézus: »Áldalak téged Atyám, menny és föld ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek. 26Igen, Atyám, így tetszett ez neked! 27Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.
28Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket. 29Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – és nyugalmat találtok lelketeknek. (Jer 6,16) 30Mert az én igám édes és az én terhem könnyű.«
Emlékezzünk ma a Sant’Egidio közösség születésének évfordulójára! Pontosan ötvenöt esztendő telt el a kezdetek óta. Az első szó, ami ajkunkról az Úrhoz száll ezen a napon, a köszönet szava a Szentlélek értékes ajándékáért, amellyel megajándékozta az Egyházat és a világot. Az evangéliumi szakasz azt mondja, hogy maga Jézus áldja az Atyát, mert még egyszer ki- nyilatkoztatta a kicsinyeknek az evangéliumot. A közösséget, amely egy fiatal gimnazista, Andrea Riccardi kezdeményezésére jött létre, „kicsinyek” alkották, nemcsak azért, mert nagyon fiatal gimnazisták voltak, hanem főleg azért, mert az eredeti elképzelés fontos része volt, hogy a közösség tagjai az evangélium gyermekeinek tartják magukat, vagyis azon kicsinyek közé tartoznak, akiknek Isten kinyilatkoztatta misztériumát. A közösség szívében mélyen gyökerezik az alapvető felismerés: az evangéliumot a maga egyszerűségében kell megélni, anélkül, hogy hozzátennénk valamit. Az evangélium hallgatásából születik meg és születik újjá folyamatosan a közösség. Igen, a Sant’Egidio története az imádság, a meghallgatás, az Istennel, a testvéreinkkel és a szegényekkel kötött barátság története. És ebből a barátságból fakad a közösség minden cselekedete. Jézus hálaadása ma mindannyiunk köszönetnyilvánítása: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura, hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket és a kicsinyeknek kinyi- latkoztattad.” És a közösség történetében éppen a kicsinyeken keresztül terjedt az evangélium Rómából kiindulva az egész világon: mindenütt együtt gyakorolják az imádságot és a szegények iránti szeretetet. A közösség, bárhol legyen is a világon, igyekszik megélni a szeretet globalizációját, amely legyőzi a határokat és a megosztottságot, s megteremti a szegények és alázatosak nagy népét, akik arra szövetkeznek, hogy egymást kölcsönösen segítsék az Úr követésében. A közösség történetében megtapasztaltuk Jézus szavainak szépségét és erejét: „Az én igám édes, és az én terhem könnyű.” Ami tehernek és erőfeszítésnek tűnt, édes és könnyű tapasztalattá vált. Egy boldog kereszténység ez egy olyan korban, amely csordultig van kihívásokkal, feladatokkal, de Isten segítségének édes bizonyossága megtart minket, hogy bizalommal és szeretettel járjunk az evangélium útján.
Imádság
az Úr anyjával, Máriával
