Máté evangéliuma a liturgia elején azt hirdette nekünk, hogy Jézus egy szamárcsikó hátán bevonul Jeruzsálembe – ahogyan Zakariás próféta meg- írta (Zak 9,9). A tanítványok az egyre növekvő tömeggel együtt kísérték Jézust, ruháikat elé terítették az útra, olajágakat lengettek, és örömmel éne- kelték: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön!” Mi is utánoztuk a ta- nítványokat és a tömeget, elkísértük Jézust. Ő ismét belép a városainkba, és az evangélista megjegyzi, hogy „az egész város izgalomba jött”. Ugyanez történt Jézus születése pillanatában. Az evangélium mindig izgatottságot szül. Jeruzsálem lakóit meglepte az ünneplő menet, és azt kérdezgették:
„Ki ez?” Jézus arca nem egy hatalommal bíró vagy erős ember arca, hanem egy szelíd és alázatos emberé: nem azért megy be a városba,
hogy biztosítsa hatalmát, hanem azért, hogy megszabadítsa minden ember szívét. Pál apostol emlékezteti a filippieket: „Külsejét tekintve olyan
lett, mint egy ember.
Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszt-
halálig.” A kereszt Jézus útjának lezárása, ahogyan ő maga mondta:
„Nem lehet, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el” (Lk 13,33). És amikor a vasárnapi liturgiában felolvassák nekünk az egyik evangéliumot a másik után, a bevonulásról és a Golgotára vezető útjáról, átéljük
az evangélium paradoxonát: a bevonulás örömét és a kereszt fájdalmát. Nincs elválasztva egymástól az irgalom és a kereszt,
a szeretet és saját életének
elvesztése, a jóságos
arc, aki belép a városba, és a kereszt magasában szenvedő
arc.
Olyan szeretet ez, amelyet a papok, az írástudók és a farizeusok nem értenek, annyira el vannak telve saját rideg és irgalmat nélkülöző
vallásosságukkal.
Számukra a kereszt a názáreti próféta végleges vereségét jelenti. Úgy tűnik,
valóban minden
véget ért: Jézus nem tud már beszélni, és gyógyítani
sem. Mindenki gúnyolja a kereszt
tövében: „Másokat megmentett, de magát nem tudja megmenteni.” Azon a kereszten
azonban az Úr felfedi, milyen messzire megy a szeretete minden ember iránt. Valóban
határok nélküli:
olyan szeretet, amely egyenesen azt kéri, szeressük ellenségeinket, imádkozzunk üldözőinkért, adjuk oda az életünket másokért.
Az a szeretetből bekövetkezett halál kettéhasítja a templom kárpitját,
megrengeti a földet,
megrepeszti a sziklákat, megnyitja
a sírokat, ahogyan Máté leírja.
Jézus szeretete elkezdte átalakítani a világot, megváltoztatni a földet és a szíveket. A római százados és a katonák
felkiáltanak: „Ez valóban
Isten Fia volt.”Isten szeretete
az ajándék számunkra ezekben a napokban.
Azt kéri tőlünk, a szeretet
analfabétáitól, hogy hívjuk, fogadjuk be: segít nekünk, hogy szeressük a szegényeket, ott legyünk a legyőzöttek mellett, ápoljuk a betegeket, vigasztaljuk a szenvedőket, társul szegődjünk az idősekhez, békére neveljük a kicsinyeket. Újra megkapjuk ajándékként ezt a hivatást,
hogy ne önmagunkért éljünk többé, hanem az Úrért, aki értünk is adja az életét.
Nagyheti imádság
