ÁPRILIS 26., SZERDA

 

ApCsel 8,1–8. Kezdetét veszi az első közösség üldöztetése és küldetése

 

¹Saul pedig egyetértett azzal, hogy megöljék őt.
Azon a napon nagy üldözés tört ki a jeruzsálemi egyház ellen, s az apostolok kivételével mindnyájan szétszóródtak Júdea és Szamaria tartományában. ²Istvánt pedig istenfélő férfiak eltemették, és nagyon megsiratták. ³Saul meg pusztította az egyházat, sorra járva a házakat, elhurcolta a férfiakat és asszonyokat, s őrizetbe vetette őket.
⁴Azok, akik szétszóródtak, eközben körüljártak, és hirdették az Isten igéjét.
⁵Így jutott el Fülöp Szamaria városába, és hirdette nekik Krisztust. ⁶Tömegesen és egyetértően figyeltek mindarra, amit Fülöp mondott, hallva és látva a jeleket, amelyeket cselekedett. ⁷Mert a tisztátalan lelkek hangos kiáltással kimentek sokakból, akikben laktak, és sok inaszakadt és sánta meggyógyult. ⁸Nagy öröm támadt abban a városban.

 

István megkövezése fontos mérföldkő az első keresztény közösség történetében. Elkezdődött a keresztény vértanúság története, ahogyan egyébként maga Jézus megmondta, amikor magáról beszélt: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.” (Jn 12,24) Néhány évszázaddal később egy keresztény bölcs, Tertullianus az egyre kegyetlenebb keresztényüldözés láttán ezt mondta: „A vértanúk vére a keresztények magvetése.” István kegyetlen megkövezésének célpontja ugyanis nemcsak ő maga volt, hiszen már csírájában el akarták fojtani a keresztény igehirdetést. Innentől kezdve szabadult el az erőszakos üldözés a Názáreti Jézus első követői ellen. Lukács azt írja, hogy néhányan Jeruzsálemben maradhattak, sokaknak viszont el kellett menekülniük, és Antiochia felé indultak, ahol folytatták az evangélium hirdetését. Isten szavát nem lehet láncra verni. Ha a tanítványok hűségesek, akkor az igehirdetés megerősödik. Azt mondhatjuk, hogy a jeruzsálemi közösség elnyomása ahelyett, hogy megfékezte volna, inkább felgyorsította az evangélium hirdetésének terjedését más városokban. A keresztény szeretet arra vezet, hogy

„életünket adjuk” az evangéliumért és a testvérekért, különösen a szegényekért. Erről tanúskodik Fülöp is, aki szintén a hét diakónus egyike volt. Ő – de ugyanezt a példát mutatja sok más tanítvány is az Egyház első közösségében, akiknek nevét nem ismerjük – kiterjesztette az igehirdetés határait Szamária tartományra, ahol újabb csodák történtek a nép körében. Isten szava sokak szívében növekedett, ezzel együtt növekedett a közösség.

Imádság a szentekkel