Canterburyi Szent Anzelm (†1109) emléknapja: bencés szerzetes, Canterbury püspöke, aki az Egyház iránti szeretetből viselte a száműzetést.
ApCsel 5,34–42. Gamáliel
közbelépése
34Ekkor azonban egy bizonyos Gamáliel nevű
farizeus, aki az egész nép előtt tiszteletben álló törvénytudó volt, felállt a
főtanácsban és rövid időre kiküldte az embereket. 35Azután
beszédet intézett hozzájuk: »Izraelita férfiak, vigyázzatok magatokra, mit
tesztek ezekkel az emberekkel! 36Mert a közelmúltban fellépett
Teudás, azt mondta önmagáról, hogy ő nagy valaki, és szám szerint mintegy
négyszáz férfi csatlakozott hozzá. Őt megölték, azokat pedig, akik hittek neki,
mind szétszórták és semmivé lettek. 37Őutána az összeírás
napjaiban fellépett Galileai Júdás, és magához csábította a népet. Ő is
elpusztult, s akik egyetértettek vele, azokat mind szétszórták. 38Ennélfogva
én most is azt mondom nektek: hagyjátok magukra ezeket az embereket és
engedjétek el őket, mert ha ez a terv vagy mű emberektől van, elenyészik. 39Ha
azonban Istentől van, nem ronthatjátok le, nehogy az történjék, hogy Isten
ellen hadakoztok.«
Igazat adtak neki. 40Azután előhívták az apostolokat,
megverették őket, és meghagyták nekik, hogy semmiképp se beszéljenek Jézus
nevében, majd elbocsátották őket. 41Azok pedig örvendezve
eltávoztak a főtanácsból, mivel méltónak találtattak, hogy Jézus nevéért
gyalázatot szenvedjenek. 42Nem is szűntek meg naponta a
templomban és házaknál tanítani és hirdetni Krisztus Jézust.
A mindenki által tisztelt, jóérzésű farizeus, Gamáliel megértette,
milyen igazságtalanul bánnak az apostolokkal. A főtanács előtt szólásra emelkedik,
és védelmébe veszi őket. Bölcsen beszél, szavai hitbéli bölcsességről tanúskodnak:
felhívja a jelenlévők figyelmét arra, hogy Isten irányítja a történe- lem eseményeit,
és nem tanácsos szembehelyezkedni vele. Gamálielt nem ravaszság vagy számítás
vezérli, még kevésbé irigység, ami vele ellentétben a főtanács legtöbb tagjának
a lelkébe beférkőzött. Hívő zsidó, aki felelősségének érzi, hogy segítsen társainak
tisztán látni Jézus követőinek csoportját, bölcsen ítélkezni fölöttük. Nagyon
logikus beszédet mond a főtanács tagjainak: ha nem Istentől való, amit tesznek,
hamar véget ér, de ha Istentől van, akkor, ha szembeszálltok velük, az olyan lesz,
mintha Istennel szállnátok szembe. A főtanácsot megérinti Gamáliel szavainak bölcsessége,
megfogadják tanácsát, és szabadon engedik az apostolokat. Előtte azonban még megvesszőztették
őket, és megparancsolták nekik, hogy ne beszéljenek többé Jézusról. Olyan, mintha
megismétlődne, amit Pilátus tett Jézussal, amikor azt mondta: „Megfenyítem hát,
és szabadon bocsátom.” (Lk 23,16) Az apostolokat valójában nem tudták elhallgattatni,
hiszen nem tarthatták meg maguknak Jézus szeretetének evangéliumát. Sőt, boldogan
távoztak, mert egy kicsit részt vállalhattak Jézus szenvedéséből. Lukács az elbeszélés
végén megjegyzi, hogy a tanítványok a templomban és a házaknál továbbra is mindennap
hirdették Jézust, a Megváltót. És látták, hogy a szükséget szenvedő emberek örömmel
fogadják a hírt. Igehirdetésük valóban örömhír volt, vigaszt és reményt adott mindazoknak,
akiknek továbbadták.
