A zsidók a húsvét (pészah) idejének kezdetét ünneplik
Mt 26,14–25. Jaj az árulónak!
14Ekkor egy a tizenkettő közül, akit karióti Júdásnak hívtak, elment a főpapokhoz 15és azt mondta nekik: »Mit adtok nekem, ha átadom őt nektek?« Azok megígértek neki harminc ezüstöt. (Zak 11,12) 16Attól fogva kereste a kedvező alkalmat, hogy elárulja őt.
17A kovásztalan kenyerek első napján odamentek a tanítványok Jézushoz, és azt mondták: »Hol akarod, hogy elkészítsük neked a húsvéti vacsorát?« 18Ő azt felelte: »Menjetek el a városba ehhez és ehhez, és mondjátok meg neki: ‘A Mester üzeni: Az időm közel van, tanítványaimmal együtt nálad fogom megtartani a pászkát.’« 19A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.
20Amikor beesteledett, asztalhoz ült a tizenkettővel. 21Miközben ettek, így szólt: »Bizony, mondom nektek: egy közületek elárul engem.« 22Erre nagyon elszomorodtak és egyenként elkezdték kérdezgetni: »Csak nem én vagyok az, Uram?« 23Ő így válaszolt: »Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. 24Az Emberfia ugyan elmegy, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja. Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik.« 25Ekkor megszólalt Júdás, aki elárulta őt: »Csak nem én vagyok az, Rabbi?« Ő azt felelte neki: »Te mondtad.«
Júdás árulásának elbeszélése mindig fájdalommal és zavarodottsággal tölti el az embert. Harminc ezüstért eladja mesterét: ez egy rabszolga megváltásának az ára volt. Mennyi keserűség van a mai evangélium bevezető szavaiban: „egy a tizenkettő közül”! Igen, a legjobb barátok egyike. Valaki, akit Jézus kiválasztott, szeretett, oltalmazott, akit megvédett az ellenséges támadásokkal szemben. Éppen ő lesz az, aki elárulja őt. Júdás hagyta, hogy szívét fokozatosan elcsábítsa a gazdagság, növekedjék a távolság közte és a Mester között, egészen odáig, hogy megszületett benne az árulás gondolata, és azt meg is valósította. Jézus egyébként világosan megmondta: „Nem szolgál- hattok az Istennek is, a mammonnak is.” (Mt 6,24) Júdás végül a mammont választotta, és elindult azon az úton. De a történet vége merőben más, mint ahogy az elején elképzelte. Gyötrődése talán éppen akkor kezdődött, amikor azon aggodalmaskodott, hogyan és melyik pillanatban adja át Jézust. Közelgett a pillanat, egybeesett a húsvéttal, amikor az egyiptomi szolgaságból való szabadulás emlékére föláldozzák a bárányt. Jézus jól tudta, mi vár rá, ezért is mondta a tanítványoknak: „Közel az időm.” Olyannyira tudta, hogy megkérte a tanítványokat, készítsék el a húsvéti vacsorát, a báránylakomát, jelezve ezzel, hogy valójában nem Júdás adja át a főpapoknak, éppen ellenkezőleg, ő maga adja magát halálra az emberek iránti szeretet- ből. Aznap este szeretetet kért, és ez a kérés ma is visszhangzik minden tanítvány és minden ember fülében: Jézus szenvedése nem ért véget. Főként a szegények, gyengék, magányosok, elítéltek kérnek szeretetet, akiknek az életét megkínozta az emberi gonoszság. Azon az estén, hogy lelke szándékát a többiek elől elrejtse, Júdás maga is meg merte kérdezni: „Csak nem én vagyok az, Mester?” Gondoljunk saját árulásainkra, nem azért, hogy súlyuk alatt összeroppanjunk, hanem hogy még szorosabban kötődjünk Jézushoz, aki ma is vállán hordozza a világ bűneit, köztük a mi bűneinket is.
Nagyheti imádság
