ApCsel 5,17–26. Az apostolok letartóztatása és csodálatos szabadulása
17Felállt ekkor a
főpap, és mindnyájan, akik vele tartottak – vagyis a szaddúceusok pártja –,
elteltek irigységgel. 18Elfogták az apostolokat, és a nyilvános
börtönbe vetették őket. 19Az Úr angyala azonban éjjel
kinyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket, és azt mondta: 20»Menjetek,
álljatok ki és hirdessétek a templomban a népnek a tanítást erről az
életről.« 21Miután ezt hallották, virradatkor bementek a
templomba és tanítottak.
Mikor megérkezett a főpap és akik vele voltak, összehívták a főtanácsot, vagyis
Izrael fiainak összes vénjét, és elküldtek a börtönbe, hogy elővezessék
őket. 22De amikor a szolgák odaértek és kinyitották a tömlöcöt,
nem találták ott őket. Visszatértek tehát és jelentették: 23»A
börtönt egész gondosan bezárva találtuk ugyan, az őrök is ott álltak az ajtók
előtt, de amikor benyitottunk, senkit sem találtunk ott.« 24E
szavak hallatára a templomőrség parancsnoka és a főpapok megdöbbentek azon, ami
történt. 25Ekkor beállított valaki, és hírül hozta nekik: »Íme
a férfiak, akiket börtönbe vetettetek, a templomban állnak és tanítják a
népet.«
26Erre a parancsnok elment a szolgákkal, és erőszak alkalmazása
nélkül elhozta őket, mert féltek a néptől, hogy megkövezi őket.
Az Apostolok cselekedeteinek ez a
szakasza az apostolok letartóztatását és csodálatos szabadulását mondja el.
Azzal kezdődik, hogy az apostoloknak a nép köreiben megmutatkozó sikereire irigykedő
főpap és a szadduceusok elrendelik a letartóztatásukat. Isten szavának hirdetése
nyomán csodák tör- téntek, és a keresztény közösség megbecsülése növekedett a nép
között. De nem a papok, és különösen nem a szadduceusok körében. Jól tudjuk, hogy
a keresztény közösséget ugyanaz a sors várja, mint ami Jézusra sújtott le. De az
Úr nem hagyja rabságban a tanítványait. Éjjel egy angyal csodálatos módon leszáll
közéjük, és megszabadítja őket, és megparancsolja nekik, hogy menjenek ismét a templomba,
tanítsák a népet. Úgy is mondhatnánk, hogy Isten szavát már nem lehet béklyóba kötni.
A soron következő Heródesek, akik a maguk idejében mindig igyekeznek elhallgattatni
az evangéliumot, vereséget szenvednek majd. A 20. században is számtalan olyan dráma
tanúi voltunk, amikor totalitárius rendszerek el akarták némítani az evangéliumot,
börtönbe vetették és megölték a tanúságtevőit. Napjainkban, az új évezred kezdetén,
úgy látszik, erősödik a keresztényüldözés. A ke- resztények üldözését rejtély övezi.
Miért dühödnek fel ellenük? Mi rosszat tesznek? A keresztények, akik szelídek és
alázatosak, semmit nem követelnek, valójában radikális módon ellene mondanak a gonosz
erőszaknak. Az evangéliumi szelídség előbb-utóbb széttöri az erőszak láncait. A
gonosz, mivel nem viseli el ezt a szelídséget, mindent megtesz, hogy gyökerestül
kiirtsa a földről. A keresztény szelídség nem akarja megsemmisíteni ellenségeit:
a hívők ajkáról inkább – még ha le is vannak láncolva – imádság száll fel az
ellenségeikért és az üldözőikért.
Imádság a szentekkel
