ÁPRILIS 28., PÉNTEK

 

ApCsel 9,1–20. Pál megtérése

¹Eközben Saul, aki még mindig gyűlölettől lihegett és halállal fenyegette az Úr tanítványait, elment a főpaphoz, ²és levelet kért tőle a damaszkuszi zsinagógákhoz, hogy megkötözve Jeruzsálembe hozhassa azokat a férfiakat és nőket, akiket ott talál ennek a tannak a követői közül. ³De amint haladt az úton és Damaszkuszhoz közeledett, történt, hogy hirtelen fényesség ragyogta körül az égből. ⁴Leesett a földre, és szózatot hallott, amely azt mondta neki: »Saul, Saul, miért üldözöl engem?« ⁵Erre ő megkérdezte: »Ki vagy te, Uram?« Az így felelt: »Én vagyok Jézus, akit te üldözöl! ⁶De kelj föl és menj be a városba, ott majd megmondják neked, mit kell tenned.« ⁷A férfiak, akik kísérték, csodálkozva álltak. Hallották ugyan a hangot, de nem láttak senkit sem. ⁸Saul pedig fölkelt a földről, de amikor kinyitotta a szemét, semmit sem látott. Úgy vezették be kezénél fogva Damaszkuszba. ⁹Ott volt három napig, nem látott, nem evett, nem ivott semmit.
¹⁰Volt Damaszkuszban egy Ananiás nevű tanítvány, akihez az Úr látomásban így szólt: »Ananiás!« Ő pedig így felelt: »Itt vagyok, Uram!« ¹¹Az Úr így folytatta: »Kelj föl, menj el az úgynevezett Egyenes utcába, keress fel Júdás házában egy Saul nevű tarzusi embert. Íme, épp imádkozik, ¹²és lát egy Ananiás nevű férfit, amint belép hozzá, és ráteszi a kezét, hogy látását visszanyerje.« ¹³Ananiás azonban azt felelte: »Uram, sokaktól hallottam erről a férfiról, hogy mennyi gonoszat tett szentjeiddel Jeruzsálemben. ¹⁴Itt meg felhatalmazása van a főpapoktól, hogy megkötözze mindazokat, akik segítségül hívják nevedet.« ¹⁵De az Úr azt mondta neki: »Csak menj, mert kiválasztott edényem ő nekem, hogy hordozza nevemet a pogányok, a királyok és Izrael fiai előtt. ¹⁶Én ugyanis megmutatom neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért.« ¹⁷Erre Ananiás elindult, bement a házba, rátette a kezét, és azt mondta: »Saul testvér, az Úr Jézus küldött engem, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, hogy láss és eltelj Szentlélekkel.« ¹⁸Erre azonnal halpikkely-szerű valami hullott le a szemeiről, és visszanyerte a szeme világát. Fölkelt és megkeresztelkedett, ¹⁹azután ételt vett magához és megerősödött.
Néhány napig még együtt maradt a tanítványokkal, akik Damaszkuszban voltak. ²⁰Azonnal hirdette a zsinagógákban Jézust, hogy ő az Isten Fia.

 

Valójában minden hívőt érint az, ami Saullal történt: ha nem esünk a földre saját büszkeségünk magaslatáról, ha nem érezzük meg gyengeségünket, nehéz lesz megértenünk, mit is jelent hinni. Csak akkor tudjuk befogadni az evangéliumi bölcsesség fényét, ha felismerjük szegénységünket. A büsz- keség romláshoz, összeütközéshez, erőszakhoz vezet: az alázatosság újjáteremt, megértőbbé és szolidárisabbá tesz. A leendő apostolt nem véletlenül vezették kézen fogva egészen Damaszkuszig, ahol háromnapnyi sötétség után részesült a keresztségben, és új életre tért: Saulból Pál lett, új nevet kapott az új élethez. Ha Damaszkuszba látogatunk – annak ellenére, milyen tragédia érte az utóbbi években ezt a várost –, Tamás kapuján át belépve rögtön az óváros főutcáján, a Via Rectán (Egyenes utca) találjuk magunkat. Erről az útról beszél az Apostolok cselekedetei: egy ősi hagyomány ide helyezi a házat, amelybe a városba érve Pált elvitték. A szentíró elmondja, Ananiás először mennyire megijedt Saul érkezésének hírére, akit ő a fiatal keresztény közösség legelszántabb ellenségének tartott. De a Szentlélek híradása nyomán Saul elé ment, és azt mondta neki: „Saul testvér”. Ananiás számára a tarzuszi Pál nem ellenség volt már, hanem testvér. És amikor a bűneit megbánó üldöző visszanyerte látását, a keresztények számára is testvérek lettek. Korábban elvakította a szívét uraló büszkeség és erőszak, az Úr azonban átformálta őt. Neki, aki „személyesen” találkozott a feltámadt Jézussal, most szüksége volt egy testvérre, hogy segítsen teljesen megnyitni a szemét. Ananiás befogadta, elmagyarázta neki a Szentírást, és bevezette a közösségi életbe. Valahányszor a testvérek közösségében Isten szavát hallgatjuk, a nevünkön szólítanak minket, vagyis arra buzdítanak, hogy tegyük magunkévá a hallott szót.

A Szent Kereszt imádsága