Szent Benedek
emléknapja (†547 k.), a nyugati szerzetesek atyjáé, aki a nevét viselő regulával
vezeti őket.
Ter 32,23–33. Jákob
harcol Istennel
Jákob nehéz helyzetben van. Vissza akar térni az ígéret földjére, de fél a testvérével, Ézsauval való találkozástól, mivel haragban váltak el egymástól. Szeretne békét kötni Ézsauval, mert jól tudja, hogy csak az hoz megnyugvást, ha a testvéri kapcsolaton keletkezett sebet begyógyítja. A magány bizonytalanságában Jákobnak meg kell vívnia egy rejtélyes alakkal, akiről a Szentírás nem árulja el azonnal, hogy kicsoda. Úgy tűnik, hosszú útja során Jákob megfeledkezett arról, hogy Isten vele van. Nem így az Úr. Ő nemcsak, hogy nem feledkezett meg róla, hanem mellette van. Küzdeni kezd vele azért, hogy Jákob újra felismerje az erőt, amely az ő közelségéből fakad. Ez a bibliai történet azt sugallja, hogy a hívő ember élete folytonos harc önmagával. Az Úrhoz való hűség küzdelemmel jár, küzdünk azért, mert féltjük Isten szent dolgait, félünk, nehogy kárba vesszenek a szavai. A harc pillanatában bekövetkezett névváltás – Jákobot attól kezdve Izraelnek hívják – azt jelzi, új hivatást kapott, hogy együtt vívja Istennel a jó harcot a népek üdvösségéért. Amikor magunkkal harcolunk azért, hogy Istennel legyünk, akkor egyben Istennel együtt harcolunk a gonosz ellen, mely lerombolja a békét a népek között. Az Istennel való küzdelem – az a színről színre látás, amiről Jákob beszél – az imádság és a meghallgatás ideje, amely által az Úrral együtt részt vehetünk a föld minden népének üdvtörténetében.
Imádság az Úr anyjával,
Máriával
