JÚLIUS 3., HÉTFŐ

 

A Santa Maria in Trastevere-bazilikában ma a betegekért imádkoznak. Tamás apostol emlékezete: Jézust urának vallotta, és tanúságot tett róla a hagyomány szerint egészen Indiáig.

 

Jn 20,24–29. Tamás hite

²⁴Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek hívnak, nem volt velük, amikor eljött Jézus. ²⁵A többi tanítvány elmondta neki: »Láttuk az Urat!« Ő azonban így szólt: »Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalába nem helyezem, én nem hiszem!«
²⁶Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt. Jézus eljött – bár az ajtó zárva volt –, megállt középen, és így szólt: »Békesség nektek!« ²⁷Azután azt mondta Tamásnak: »Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki kezedet és tedd az oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő!« ²⁸Tamás azt felelte: »Én Uram és én Istenem!« ²⁹Jézus erre azt mondta neki: »Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek.«

 

 Ezen a napon a Didimusznak (Ikernek) is nevezett Szent Tamást ünnepeljük. János evangéliuma többször is említi őt Jézus életének néhány fontos pillanatával összefüggésben. Amikor például Jézus el akart menni a beteg Lázárt meglátogatni, és ezzel a saját életét veszélyeztette, Tamás a többi tanítvány nevében is szólt: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” (Jn 11,16). Nagyon magabiztos volt, bízott saját megérzéseiben, elképzeléseiben. Jól látszik ez húsvét estéjén. A többi apostolnak, akik örömmel újságolják neki, hogy látták a föltámadt Krisztust, az immár híressé vált mondattal válaszol, mely a hitetlenség jelképe lett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” Ha jól belegondolunk, mindnyájan közel állunk Tamás felfogásához. Biztosak vagyunk magunkban, a saját meg- érzéseinkben, a saját meggyőződéseinkben. Tamásnak szüksége van arra, hogy újra találkozzon az Úrral, hogy hallja őt, és meg is érintse. Nyolc nap múltán Jézus vissza is tér tanítványaihoz. Azonnal Tamáshoz fordul, mintha éppen ezért jött volna, és azt mondja: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás megrendül Jézus szavainak hallatán, és sebes testét látva így kiált föl: „Én Uram és Istenem!” Erre Jézus odafordul hozzá, és azokra is gondolván, akik majd a nyomába lépnek, így szól: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Ez az utolsó boldogság az evangéliumban. Ez a mi boldogságunk is, akik bár nem látunk, arra vagyunk meghíva, hogy higgyünk. A húsvéti megjelenéseket követően a hit többé már nem a Feltámadott látásából születik, ahogy az apostolok esetében, hanem az Isten szavának meghallgatásából, valamint a szegények és mind- azok sebeinek meglátásából és megérintéséből, akikre lesújtott a gonosz.

Imádság az apostolokkal