Emlékezzünk Athenagorasz
konstantinápolyi pátriárkára (†1972), az ökumenikus párbeszéd atyjára.
Ter
23,1–4.19;24,1–8.62-67. Sára temetése
A Teremtés könyve családok történeteit beszéli el, amelyek egy Istentől meg- áldott leszármazási folyamat során néppé váltak. Apák és anyák sorsa fonódik egybe Isten szavában, majd válik életté Ábrahám, Sára, Izsák és Rebeka esetében. Kezdetben Ábrahám jövevénynek tekintette magát, jobban mondva „bevándorlónak”. Ez az állapot utal Izrael történetének kezdeteire, amelyre a pátriárkák és Mózes folyamatosan emlékeztetik a népet: állandó lakhely nélkül éltek zarándokként, idegenként egy olyan földön, amely Isten ajándéka. Tehát nem teljes mértékben a tulajdonuk, hanem olyan föld, amelyet elsősorban művelniük és védelmezniük kell, és nem pedig uralkodni rajta és kisajátítani. Ez az állapot bizonyos értelemben mindent ideiglenessé tesz, és rámutat a birtoklástól való szabadságra, melyet oly kevéssé gyakorol az ember. Ábrahám kénytelen megvásárolni egy kis földterületet, hogy el tudja temetni Sárát. Ez a tény érzékelteti helyzetének bizonytalanságát, de ugyanúgy a belőle fakadó szabadságot is, melynek köszönhetően felismeri, hogy a föld csakúgy, mint az ő leszármazottai mind az Úr ajándékai, egyiknek sem ő az alkotója vagy a birtokosa. A pátriárkák és egész Izrael történetében újra és újra megjelenik a kezdetek fölidézése, ahogy a Második törvénykönyvben olvashatjuk: „Apám vándorló arám volt, lement Egyiptomba, s ott élt idegenként; kevesen követték, mégis nagy, erős és népes néppé vált” (MTörv 26,5). Erre nekünk, keresztényeknek is emlékeznünk kell: ez az alapja egyetemes, befogadó szemléletünknek.
A Szent Kereszt
imádsága
