Kiv 32,15–24.30–34. Mózes haragra gerjed a nép bálványimádása miatt
Isten haragja Izrael bűne miatt átragadt Mózesre. Ebben az értelemben a
próféta részese volt Isten érzéseinek. Hogyan adhatná oda a népnek az élet törvényét,
melyet a Sínai-hegyen kapott? Az Úr szólt, de az emberek nem hallgattak rá, a biztonság
kedvéért kerestek maguknak egy bálványt. A kőtáblák a szavakkal, melyeknek az emberek
szívébe kellett volna bevésődniük, darabokra törtek az izraeliták szívének hitetlensége
és keménysége miatt. Mózes nem fogadta el övéinek hitetlenségét. Áron, aki maga
sem volt ártatlan Izrael árulásában, közbenjáróként lépett fel, megtalálta a megfelelő
szavakat, hogy elismerje bűnét (az alattomos kísértést a félelem növelésére, a biztonság
bármi áron való keresését, a hitetlenséget). Létezik egyfajta szolidaritás a rosszban,
mely gyakran még a hívő embereket is magával ragadja, néha pedig egyenesen egész
népeket is, mint Izraelt a pusztában. Ez annyira meggyőzőnek mutatkozik, hogy az
emberek még arannyal is készek fizetni a bálványért, amelytől biztonságban érzik
magukat. A bálványok elrabolják az emberek szívét, és a bizalmukba férkőznek. Ezért
van mindig szükségünk egy olyan emberre, mint Mózes, és Isten szavára ahhoz, hogy
megértsük, mikor miként válunk a gonosz cinkosává. A közbenjárásban és az imádságban
is megszületik a szolidaritás, ahogy Mózes és Áron példája mutatja. Jézus maga buzdít
arra, hogy hangolódjunk egymásra az imádságban, s biztosít bennünket, hogy megkapjuk,
amit kérünk: „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik,
megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben,
ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19–20)
Imádság a szegényekért
