Kiv 20,1–17. A tízparancsolat, az Istennel kötött szövetség lényege
Isten jogot formál Izrael szeretetére, hiszen ő szabadította meg őket az
egyiptomi rabszolgaságból, amikor senki se tett értük semmit, még maguk az izraeliták
se. Ez a történelmi tapasztalat az alapja Izrael hitének, a bibliai hitnek. Nem
filozófiai, elméleti kijelentésről van itt szó, hanem a rabszolgaságból való
megszabadulás tapasztalatáról. A törvény minden rendelkezését ebben a történelmi
perspektívában kell értelmezni. Isten nem egyszerűen engedelmességet vár el, hanem
arra vágyik, hogy a nép szeresse őt, és egyenrangúként álljon vele szemben. A törvényt
megtartani tehát azt jelenti, elismerni Istent, mint egyetlen Urat, egyetlen üdvözítőt.
Isten ezért elrendeli a szombatot, a pihenés napját, melyet kizárólag vele kell
eltölteni, amikor nem engedhetjük, hogy egyéb, akár fontos és szükséges tennivalók
elvonják róla a figyelmünket. A törvény tehát nemcsak a cselekvésről szól, hanem
elsősorban az ember szívéről, melynek Istenhez és csakis hozzá kell kötődnie. A
tíz felállított parancsolat – bár nem elsősorban erkölcsi kódex ről van szó – segítséget
nyújt ahhoz, hogy az emberek jó életet élhessenek. A törvény óva int az olyan viselkedésmódoktól,
amelyek rombolóan hatnak a saját és mások életére. A tiltó forma felhívja a nép
figyelmét, hogy kerülje a veszélyes viselkedést. Igaz, hogy a tízparancsolat Izraelhez
szól, de létezik olyan ősi hagyomány, mely annak érvényét kiterjeszti az egész emberiségre.
Egyetemes érvényű parancsokról van szó. A Babilóniai Talmud egyik rabbinikus passzusa
a következőt mondja: „Minden szót, mely Isten szájából elhangzott a Sínai-hegyen,
hetven nyelven adtak tovább”, ez a világ hetven népének nyelve, melyről a Teremtés
könyve beszél (Ter 10). Ily módon hangsúlyozza Izrael népének egyetemes küldetését,
akárcsak az Egyházét. Mindkettő arra kapott meghívást, hogy minden népnek hirdesse
az üdvözítő Istent.
A Szent Kereszt imádsága
