Bölcs 12,13.16–19; Zsolt 86 (85); Róm 8,26–27; Mt 13,24–43
Jézus tovább magyarázza a tömegnek az élet és a reménység titkát. Példázatokban beszél, hogy mindenki megérthesse, és segítségükkel eligazodhasson élete különböző szakaszaiban, helyzeteiben. Jézus meghatódik a tömeg fáradtsága és félelme láttán, mely összeszorítja a kemény világban hányódó emberek szívét, ellehetetleníti az életüket, megfosztja őket a reménytől, szétszórja, és magányba taszítja őket. Beszél, mert tudja, annyira gyöngék vagyunk, hogy az apostol szavaival szólva azt sem tudjuk, mit kellene kérnünk. Az Úr együttérzéssel tekint ránk, és meghallja halk kiáltásunkat, melyre a Szentlélek indít; csöndes sírásunkat, amikor fáj valami, vagy aggodalom tölt el a jövő bizonytalansága miatt, és félünk a gonosz ki- számíthatatlan, embertelen rombolásától.Jézus a földbe vetett maghoz, a kovászhoz és a mustármaghoz hasonlítja országát: mindegyiknek el kell tűnnie ahhoz, hogy később megmutatkozzék. Ebben rejlik a mennyek országának titka, de a szép, földi életé is: másokért hozott áldozatok nélkül, a csak önmagunkért való élet feladása nélkül nincs öröm, és nincs jövő sem. Isten országa rejtőzködik a földön, hogy aztán majd az égben megmutatkozzon; hozzákapcsolódik az emberségünkhöz, hogy reményt és értelmet adjon az életünknek és a halálnak is; titokzatos módon elvegyül emberi dolgaink közé, hogy mindenki befogad- hassa és növelhesse. Isten országa elkezdődik, de nem mutatkozik meg teljes valójában. Abban a magban, mely minden más magnál kisebb, az evangélium magjában benne rejlik a jövő. Engedjük, hogy gyökeret verjen a szívünkben! Azt a magot ránk bízták, földre van szüksége, növekednie kell, és velünk együtt akar növekedni. A konkolyról szóló példabeszéd, mely oly távol áll a mi logikánktól és viselkedésünktől, a béke kultúrájának alapja. Ma, amikor tanúi vagyunk a tragikus helyi konfliktusok elszaporodásának, fontos, hogy újra megfontoljuk ezeket az evangéliumi szavakat, és előnyben részesítsük, vagy legalábbis ne zárjuk ki a párbeszéd és a tárgyalás lehetőségét.A példabeszéd nem állítja, hogy nincsenek ellenségeink. Épp ellenkezőleg. De utat mutat számunkra, hogy ezentúl másképp bánjunk velük: az erő- szakos lekaszálás helyett, mellyel megkockáztatjuk, hogy a jó növényt is ki- irtjuk, inkább a türelmes válogatást és várakozást kell választanunk. Ez a nagy bölcsesség hihetetlen erőt hordoz. A gazda türelmes, és bízik az utolsó ítéletben, melynek a szeretet lesz a vezérlőelve. Fölszabadít bennünket az alól, hogy ítéletet mondjunk. Jézus mindig szereti a földünket, akkor is, ha tele van konkollyal, akkor is, ha nem tökéletes. Ne hagyjuk, hogy a csalódás befolyásoljon bennünket, vagy megbénítsanak a nehézségek. Egyetlen jó gyümölcs értelmet és öröklétet ad az egész mezőnek. Ezért Jézus megtanít szeretni akkor is, amikor magunkban vagy másban fölismerjük a rosszat, amikor észrevesszük a szálkát vagy a gerendát; amikor csalódtunk, mert nem olyanok vagyunk, amilyenek lenni szeretnénk. Isten azonban „édes reménységgel” tölti el gyermekeit, mert lehetőséget ad nekik arra, hogy megbánják bűneiket. Az Úr sose foszt meg bennünket a reménységtől. A pokol nem más, mint az önmagába forduló élet és a szeretettől való félelem, a barátság elutasítása. A menny, Isten országa a legkisebb mag, mely folyton növekszik, és az igazi szeretethez hasonlóan menedéket nyújt sokak számára.
Imádság az Úr napján
