OKTÓBER 2., SZERDA

 

Lk 9,57–62. A három elhívás

 

Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: »Követlek téged, bárhová mész!« ⁵⁸Jézus azt felelte neki: »A rókáknak odujuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.« ⁵⁹Egy másiknak ezt mondta: »Kövess engem!« Az így felelt: »Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!« ⁶⁰Jézus ezt válaszolta neki: »Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!« ⁶¹Egy másik is mondta: »Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!« ⁶²Jézus azt felelte neki: »Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.«

 

Alighogy Jézus elindul Galileából Jeruzsálem felé, máris fölvetődik a kérdés, vajon hogyan lehet követni őt. Sokan mentek hozzá, főleg olyan férfiak és nők, akiknek segítségre, gyógyulásra, vigasztalásra volt szükségük – de azután hogyan kövessék? Azok közül, akik meggyógyultak, vagy akiket lenyűgöztek Jézus szavai, voltak néhányan, akik úgy döntöttek, hogy vele maradnak, és követik őt az útján. Ez azonban egyáltalán nem volt magától értetődő, sem könnyű döntés. Nem mindegyikük érti őt. Sokan pedig elhagyják, olyan nehéz a feladat. Megint mások, éppen ellenkezőleg, odamennek Jézushoz, bemutatkoznak neki, és kérik, hogy hadd kövessék őt. Jézus válaszaiban megtaláljuk követésének, a tanítvánnyá válásnak a feltételeit. Különös, hogy mindhárom válasz, amelyet Jézus szájából hallunk, valamilyen módon a családi életre vonatkozik. Az elsőnek, aki arra kéri, hadd kövesse őt, s hadd osztozzon a sorsában, Jézus azt válaszolja, hogy míg a rókáknak van vackuk, s a madaraknak fészkük, az Emberfiának nincs hol lehajtania fejét. A tanítványnak ugyanabban a szegénységben kell tehát élnie, mint mesterének. A második kérdező magától Jézustól kapja a meghívást. Válaszára, miszerint engedje meg, hogy előbb eltemesse apját, Jézus kijelenti, hogy az evangélium követése és hirdetése előbbre való még a családi élet legfájdalmasabb eseményeinél is, mint amilyen például egy édesapa eltemetése. A harmadik, aki Jézushoz jön, azt hallja tőle, hogy ha követni akarja őt, nem sírhatja vissza korábbi életét. Az élet, amelyet Jézus mellett elnyer, nem tűri a nosztalgiát, a múltba tekintést. Jézus követése kétségtelenül radikális és ellentmondásosnak tűnő döntés. De ez azért van így, mert Jézus szeretete irántunk szintén korlátlan, radikális, paradox és egyedülálló. Úgy is mondhatnánk, hogy Jézus az első, aki ezt a radikális engedelmességet megéli az Atya és terve iránt. A tanítványt ugyanaz a szeretet élteti, amelyet Jézus táplál az Atya iránt. Erre a szeretetre van nekünk is szükségünk ahhoz, hogy szabadok lehessünk, és hogy a világ is felszabaduljon a bűn és a halál rabszolgasága alól.

Imádság a szentekkel