A Santa Maria in Trastevere bazilikában a betegekért imádkoznak.
Lk 10,25–37. Az irgalmas szamaritánus
25Ekkor fölállt egy törvénytudó, hogy próbára tegye, és így szólt: »Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?«
26Ő ezt válaszolta neki: »Mi van írva a törvényben? Hogyan olvasod?«
27Az így felelt: »Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, minden erődből és egész elmédből; felebarátodat pedig, mint önmagadat«.
(MTörv 6,5;Lev 19,18)
28Erre ő így szólt: »Helyesen feleltél! Tedd ezt, és élni fogsz.«
29De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézust: »De ki az én felebarátom?«
30Jézus
akkor így kezdett beszélni: »Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment, és
rablók kezébe került. Azok kifosztották, véresre verték, majd félholtan
otthagyták és eltávoztak.
31Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé; látta, de továbbment.
32Hasonlóképpen egy levita is, amikor ahhoz a helyhez ért és látta őt, elment mellette.
33Arra ment egy szamaritánus is. Amikor odaért hozzá és meglátta, megesett rajta a szíve.
34Odalépett
hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte; azután föltette
teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta.
35Másnap
elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és ezt mondta: ‘Viseld
gondját neki, és ha többet költenél, amikor visszatérek, megadom neked.’
36Mit gondolsz, e három közül melyik lett a felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?«
37Az így felelt: »Az, aki irgalmasságot cselekedett vele.« Jézus erre azt mondta neki: »Menj, és te is hasonlóképpen cselekedjél!«
Ez a példabeszéd egyike az evangélium legismertebb történeteinek. A félholt ember, akit az út szélén magára hagytak, minden olyan mai szegényt jelképez (egyes embereket és egész népeket egyaránt), akiknek hátat fordítottak, és akik az élet peremére szorultak. Az evangélium megtanít bennünket, hogy úgy tekintsünk erre a félholt, mindenki által cserbenhagyott emberre, mint az Úr testvérére és barátunkra. Az evangélium a szamaritánus példája által, aki a félholt ember számára idegen volt, arra figyelmeztet bennünket, hogy az egyetemes testvériségnek ne csak az erkölcsi, hanem a mélyen emberi és vallási értékét is felfedezzük. Ez azt jelenti, hogy Isten családjának tagjaiként gondoljunk minden elesett és szegény emberre. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy ők a rokonaink, s ekként kell bánnunk velük. Ez radikális szemléletváltást kíván, amely magától Istentől indul ki. Ő a szegényeket szeretett gyermekeivé fogadta, akikben kedvét leli, meghallgatja, védelmezi és közbenjáróvá avatja őket azok számára, akik segítenek rajtuk. Jézus maga is azonosul velük, ahogy Máté evangéliuma az utolsó ítélet bemutatásában leírja. Ezért aztán bizonyos értelemben a szamaritánust és a félholt embert egymással is azonosíthatjuk. A szamaritánus maga Jézus, aki Jeruzsálemből kiindulva bejár minden utat, ami e világ megannyi Jerikójába vezet. Ő az, aki elsőként megáll, és másokat is erre int. S valahányszor mi is megállunk a szegények mellett, ahogy a szamaritánus tette, szemtől szemben találjuk magunkat Jézussal, még ha eleinte csak egy magára hagyott ember tekint is vissza ránk. Ha előbb nem, életünk végén, az ítélet pillanatában Jézus arcában észrevesszük majd annak az embernek a vonásait, akin segítettünk.
Imádság a betegekért
