Megemlékezünk arról a történelmi jelentőségű találkozóról, amikor II. János
Pál pápa 1986-ban Assisibe hívta a keresztény felekezetek és a nagy
világvallások vezetőit, hogy együtt imádkozzanak a békéért.
Dominique Green afroamerikai fiatalember emlékezete: 2004-ben kivégezték.
Imádkozzunk a halálraítéltekért és a halálbüntetés eltörléséért.
Jer 31,7–9; Zsolt 126 (125); Zsid 5,1–6; Mk 10,46–52
A hittel mondott
imádság nyitottá teszi a szívet egy másfajta életmódra. Megértette ezt
Bartimeus is, aki Jerikó kapujában koldult. Mint minden vak, ő is gyönge és
kiszolgáltatott volt. Az evangéliumokban ők a szegénység és a másoktól való
teljes függés megtestesítői. Bartimeus – ahogy Lázár és az a sok szegény,
aki a közelünkben vagy tőlünk távol él – az élet kapuja előtt ül, és
vigasztalásra vár. Mégis ez a vak ember példa lesz mindannyiunk számára, a hívő
ember példája, aki kér és imádkozik. Körülötte minden sötét. Nem látja, ki megy
el mellette, nem ismeri fel, ki van a közelében, nem különbözteti meg sem az
arcokat, sem a különböző viselkedéseket. De azon a napon valami más történt.
Meghallotta a közeledő tömeg zaját, és életének és érzékelésének sötétségében
megérezte valaki jelenlétét. „Hallva, hogy a názáreti Jézus közeledik” – írja az evangélista, kiáltozni kezd: „Jézus, Dávid fia!
Könyörülj rajtam!” Ez a szegények imája, amelyet mindannyiunknak meg kell
tanulnunk és magunkévá kell tennünk. A kiabálás az egyetlen lehetősége arra,
hogy legyőzze a sötétséget és a távolságot, amit még fölmérni sem képes. Ahogy
az ókori Izraelben az imádkozó nép kiáltása ledöntötte Jerikó városának kapuit
(vö. Józs 6,16–27), úgy Bartimeus is áttörte annak a városnak a közönyös
falait. Kiáltozása azonban nem tetszett a tömegnek. Olyannyira nem, hogy el
akarták hallgattatni. Többen attól tartottak, hogy kellemetlen ordibálása
megzavarja a város népének örömteli találkozását Jézussal. Bár észszerűnek
gondolták, ez a logika könyörtelen volt.
Jézus jelenléte azonban minden félelmet legyőzött
Bartimeusban, mert érezte, hogy élete megváltozhat ettől a találkozástól, ezért
még hangosabban kiáltozta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!” A kicsinyek, a
szegények imádsága ez, akik éjjel-nappal, szüntelenül az Úrhoz fordulnak, mert
állandóan szükségük van valamire. Bartimeus, alighogy meghallotta, hogy Jézus látni
akarja, ledobta köpenyét, és futni kezdett felé. Isten Szavának hallgatása nem
az ürességbe vezet, nem olyan lelki kikötőbe visz, ahol a cél inkább a
megnyugvás, mintsem a változás. Szavának hallgatása az Úrral való személyes
találkozáshoz és ahhoz vezet, hogy ennek következtében megváltozik az életünk.
Jézus szólal meg először, érdeklődik róla és az állapotáról, majd megkérdezi
tőle: „Mit tegyek veled?” Bartimeus azzal az egyszerűséggel, ahogy korábban is
kérte őt, most azt mondja: „Mester, hogy lássak!” A vak ember felismerte a
fényt, anélkül hogy látta volna, és azonnal visszatért a látása. „Menj, a hited
meggyógyított” – mondja neki Jézus.
Imádság az Úr napján
