Lk 13,18–21. A mustármag és a kovász
18Akkor így szólt: »Mihez hasonló az Isten országa, mihez hasonlítsam? 19Hasonló a mustármaghoz, amelyet egy ember fogott, és elvetett a kertjében. Azután felnövekedett és fává lett, úgyhogy az égi madarak az ágai közt fészkeltek«.
(Dán 4,8k.18) 20Aztán így folytatta: »Mihez hasonlítsam Isten országát? 21Hasonló a kovászhoz, amelyet fogott az asszony, belekeverte három mérő lisztbe, amíg az egész meg nem kelt.«
Ez a két rövid
evangéliumi példázat érthetőbbé válik, ha abban a közegben próbáljuk értelmezni
őket, amiben elhangzottak, az első keresztény közösségek idejében, amikor azon
töprengtek, hogy vajon lehetséges-e pusztán szelídséggel és szavakkal
megvalósítani Isten országát egy olyan világban, amely annyira ellenséges az
evangéliummal szemben. Igazság szerint mi magunk is föltehetnénk a kérdést: vajon nem túl
gyönge az evangélium ahhoz, hogy legyőzze a sokkal erősebbnek látszó világot?
Jézus ezekre a régen és ma egyaránt fölvetődő kérdésekre két rövid példázattal,
a mustármag és a kovász példázatával felel. Mint mindannyian tudjuk, Jézus
igehirdetésének középpontjában Isten országa áll. Egyrészt itt van a sátánnak
alávetett világ, másrészt az új ország, Isten országa, és Jézus azért jött,
hogy ez utóbbit elhozza a földre. A két példázat értelme a következő:
Isten országa nem látványosan, hatalmas csinnadratta közepette vette kezdetét,
hanem mint egy kis magocska vagy egy maréknyi kovász. Persze mindenképpen
fontos, hogy a mag bekerüljön a földbe és a kovász elkeveredjék a tésztával.
Lukács a példázat elbeszélésében hangsúlyozza a fejlődés, a folyamatos
növekedés eszméjét. A magból – az evangélium hirdetése és a szeretet
gyakorlása révén – hatalmas fa fejlődik, a kovász pedig összetartja a
társadalom és a világ egészét. Sokan pihenhetnek majd a szeretet fájának
árnyékában, és sokan csillapíthatják éhségüket az irgalmasság kenyerével.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
