Lk 13,22–30. Utolsókból lesznek az elsők
22Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. 23Közben valaki megkérdezte tőle: »Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?« Ő ezt felelte nekik: 24»Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. 25Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: ‘Uram! Nyisd ki nekünk!’ Ő ezt feleli majd nektek: ‘Nem tudom, honnan valók vagytok.’ 26Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: ‘Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.’ 27Ő erre azt feleli nektek: ‘Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!’ (Zsolt 6,9}<fs) 28Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. 29Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. 30Mert íme, vannak utolsók, akikből elsők lesznek, és vannak elsők, akikből utolsók lesznek.«
Jézus úgy jár az
emberek között, hogy ráemeli a tekintetét arra, akivel találkozik, meghallgatja
azt, aki megszólítja, vigasztal, gyógyít, buzdít, és hirdeti, hogy közel az
Isten országa. Útjának végcélja Jeruzsálem. Ebben az összefüggésben van
jelentősége annak a kérdésnek, amit valaki föltesz neki az üdvözülők számáról.
Abban az időben ugyanis kétségessé vált, hogy Izrael egész népe üdvözülhet-e.
Egy héber apokrif iratban például a következőket olvashatjuk: „A Magasságbeli
ezt az évszázadot a sokaságnak szánta, a következőt azonban keveseknek
tartogatja.” (Ezdrás IV. könyve) De Jézus egészen
más perspektívát nyit meg. Azt mondja, nem az Izrael népéhez vagy valamilyen
más nemzethez, népcsoporthoz, kultúrához való tartozás határozza meg, ki juthat
be Isten országába. Egyedül a hit üdvözít. Az üdvösség pedig azokat illeti meg,
akik úgy döntenek, hogy csatlakoznak Isten országához. Ennek alapján születik
majd meg az ítélet. Az ítélet napján semmit nem ér majd az etnikai vagy vallási
hovatartozás hangoztatása. Az üdvösség azon áll vagy bukik, hogy
csatlakoztunk-e a szeretet evangéliumához. Jézus világossá teszi: „Jönnek majd
keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az Isten
országában.” Csak az számít, hogy rögtön döntsünk az Úr követése mellett,
mielőtt még túl késő volna. Ez a szűk kapu képének az értelme: nem utasíthatjuk
el az evangélium figyelmes meghallgatását, nem odázhatjuk el a választást. Ha
az evangéliumot elutasítjuk, olyan helyzetbe kerülünk, amiről az evangéliumi
szakasz beszél: akkor érünk a házhoz, amikor a házigazda már bezárta az ajtót.
Aki tehát kívül marad az evangéliumon, aki nem hallgatja meg, az a gonoszság
fejedelmének karmai közé kerül, és a lelkét mardosni fogja a magány hidege,
keserűsége és szomorúsága. Jézus kijelentése azokról az „utolsókról”, akik
elsők lesznek majd – a szöveg itt a pogányokra utal –, hangsúlyozza a
meghallgatás „elsőségét”: aki befogadja szívébe az evangéliumot, és
gyakorlatban is megéli, az lesz az első a mennyek országában.
Imádság a szentekkel
