2Kor 4,7–15. Evangélium cserépedényben
7E kincsünk pedig cserépedényekben vagyon, hogy méltóságunk az Isten erejétől legyen, és nem mitőlünk.
8Azért bár mindenben nyomorúságot szenvedünk, de nem búsúlunk; sok szükségben forgunk, de kétségbe nem esünk.
9Üldözést szenvedünk, de el nem hagyatunk; megaláztatunk, de el nem veszünk;
10a mi testünkön mindenkor velünk hordozván Jézus sanyargatását, hogy Jézus élete is kinyilváníttassék a mi testeinken.
11Mert mi, kik élünk, mindenkor halálra adatunk Jézusért, hogy Jézus élete is kinyilváníttassék a mi halandó testünkön.
12Igy a halál mibennünk munkálkodik, az élet pedig tibennetek;
13mivel pedig ugyanazon hit lelke van bennünk, melyről írva vagyon: Hittem, s azért szólottam; mi is hiszünk, és azért szólunk is,Zsolt. 115,1
14tudván, hogy a ki feltámasztotta Jézust, minket is feltámaszt Jézussal, és veletek együtt előállít;
15mert minden tiérettetek vagyon, hogy a bőséges malaszt sokak hálaadása által Istennek annál nagyobb dicsőségére szolgáljon.
Pál nem habozott magasztalni az apostoli szolgálatot, mely Krisztus evangéliumának hirdetését jelenti az egész világ számára, bár tudatában van saját és a mi gyengeségünknek is. Ezért mondja: „Ez a kincsünk azonban cserépedényben van…” Jézus evangéliumát a tanítványok, az ő gyarló közösségének gyarló tagjaira bízta. Az evangélium gazdagsága és a tanítványok gyarlósága közötti ellentét nagyon világosan mutatja, hogy a szolgálat tekintélye és ereje nem emberi erőből, ügyességből, stratégiából származik, hanem Istentől. Az apostol saját életét is ennek fényében tekinti át újra. És felismeri, hogy a megpróbáltatások, fenyegetések, veszélyek és nehézségek ellenére Isten soha nem hagyta el őt. Ellenkezőleg, éppen az ő életének gyengeségében nyilvánult meg magának „Jézusnak az élete”. Az üldöztetésben és az elhagyatottságban Pál Jézushoz hasonlónak látja magát, aki jól ismeri a szenvedést. A hit az, ami megerősíti a tanítványt az ellenségeskedéssel és a viszállyal szemben. Ezért nem hátrál meg Pál a nehézségekkel és veszélyekkel szemben. És nem szűnik meg hirdetni az evangéliumot mindenkinek: „Hittem, azért beszéltem”. Mi, az Úr tanítványai, a hit erejébe öltözve arra vagyunk hivatottak, hogy életünkkel az Úr Jézust közvetítsük mindenki felé: a mi szegényes életünkben Jézus életének kell ragyognia. Ezért van nagy felelősségünk abban, hogy ne akadályozzuk meg Isten szavát, hogy eljusson az emberek szívéhez. Az apostol arra biztat bennünket, hogy ne csüggedjünk, ne lankadjunk a gyengeség és a gonoszság láttán, amelyek életünket és a világ életét is terhelik. Ha egyfelől a test gyengülését tapasztaljuk, másfelől arra kell törekednünk, hogy a belső ember, a lelki ember napról napra megújuljon. A jelen szenvedései, különösen ha az evangélium miatt érnek minket, „nem mérhetők az eljövendő dicsőséghez, amely majd megnyilvánul rajtunk” (Róm 8,18).
A Szent Kereszt imádsága
