Szent Péter és Szent Pál apostol vértanúk ünnepe, akik Rómában haltak mártírhalált 60–70 körül.
A katalán Boldog Raimundus Lullusra (Ramon Llull) (1233 körül – 1316) emlékezünk: Szent Ferenc lelkiségéhez állt közel, szerette a muszlimokat, előmozdította a hívők közötti párbeszédet.
ApCsel 12,1–11; Zsolt 33; 2Tim 4,6–8.17–18; Mt 16,13–19
Ezen a napon ünnepeljük a két szent apostolt, Pétert és Pált. Emlékük végigkíséri az Egyház, különösen a római keresztény közösség történetét, ahol életük utolsó éveiben mindketten tanúskodtak hitükről egészen a mártírhalálig. Pétert akkor hívta el Jézus, amikor épp hálóját javítgatta a Galileai-tó partján. Egyszerű halászember volt, aki becsületesen végezte olykor nagyon nehéz munkáját. Ugyanakkor nem hiányzott lelkéből a nyugtalanság egyhangú élete miatt, és olyan új világra vágyott, ahonnan nem hiányzik a szeretet, ahol a közöny és a gyűlölködés vereséget szenved. Mihelyt ez a fiatal názáreti tanító tágasabb életre hívta, hogy halak helyett emberek halásza legyen, azonnal otthagyta hálóját, és követte. Később a tizenkettő között találjuk. A heves természetű és határozott ember típusát testesíti meg. Mégis elég egy szolgáló, hogy árulásra késztesse. A gyenge Péter az igazi Péter, aki hagyja, hogy megérintse Isten lelke, és a tanítványok közül elsőként jelenti ki: „Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia” – amint az evangéliumban hallhattuk. Az Úr pedig ebből a gyengeségből alkotta a „sziklát”, hogy megerősítse a testvéreket.
Az ifjú Pállal azok oldalán találkozunk, akik Istvánt megkövezik: ő vigyázott azoknak a köntöseire, akik a köveket dobták rá. Buzgón küzdött a fiatal keresztény közösség ellen. Még engedélyt is kért, hogy üldözhesse őket. De a damaszkuszi úton az Úr levetette magabiztosságának és gőgjének magas lováról. Amikor a porba hullott, az égre emelte tekintetét, és meglátta az Urat, aki ezt kérdezte tőle: „Saul, Saul, miért üldözöl?” Saul érezte, hogy megérinti a szívét: az ő szeméből azonban nem könnyek fakadtak, hanem elvesztette a látását. Engedte, hogy kézen fogva vezessék Damaszkuszig, ahol – miután meghallgatta az evangéliumot – megnyílt a szeme, és hirdetni kezdte Isten szeretetét minden ember számára, ledöntve a megosztottság falait: nem számított már, hogy valaki zsidó vagy görög, rabszolga vagy szabad ember.
Ma az Egyház együtt emlékezik rájuk, hogy egyesítse értékes tanúságtételüket. Mindketten a maguk különböző gazdagságával, karizmájával Krisztus egyetlen Egyházát építették. Tanúságtételük ma is – amikor sokak szívében újra falak épülnek, amelyek elválasztják egymástól az embereket – szüntelenül hirdeti azt a határok nélküli szeretetet, amely egyedül képes megmenteni a világunkat. Szükség van Péter hitének erejére és Pál hitének egyetemességére azért, hogy mindenkinek meg tudjuk mutatni az üdvösség útját.
Imádság az apostolokkal
