Ter 19,15–29. Szodoma pusztulása
15Amikor
aztán megvirradt, így sürgették őt az angyalok: „Kelj fel, vedd
feleségedet és két lányodat, hogy el ne vessz te is a város gonoszsága
miatt!”
16És mivel késedelmeskedett, a férfiak megragadták a kezét, a felesége kezét, és a két leányáét, mert az Úr megkegyelmezett neki.
17Kivezették,
a városon kívül elengedték, és így szóltak hozzá: „Mentsd az életedet!
Ne tekints hátra, és meg ne állj az egész környéken, hanem menekülj a
hegyre, hogy el ne vessz te is!”
18Ám Lót azt mondta nekik: „Kérlek, uram,
19hiszen
kegyelmet talált előtted szolgád, s nagy volt irgalmasságod, amelyet
velem cselekedtél, hogy megmentsd az életemet! Nem menekülhetek a
hegyre, mert akkor utolérhet a veszedelem, és meghalok.
20Egy város közel van itt, oda elfuthatnék. Kicsi az, ott megmenekülhetek – ugye valóban kicsi az? – és életben maradhatok.”
21Erre azt válaszolta neki: „Íme, ebben is meghallgatom kérésedet, s nem dúlom fel azt a várost, amelyért szóltál.
22Siess, és menekülj oda, mert semmit sem tehetek, amíg be nem érsz oda.” – Ezért nevezték el azt a várost Coárnak.
23Éppen akkor jött fel a nap a földre, amikor Lót bement Coárba.
24Ekkor az Úr kénkövet és tüzet hullatott az Úrtól az égből Szodomára és Gomorrára,
25és elpusztította Isten ezeket a városokat, és az egész környéket, a városok minden lakóját, s a föld minden növényét.
26Lót felesége pedig, aki hátratekintett, sóoszloppá változott.
27Amikor aztán Ábrahám felkelt reggel, és onnan, ahol azelőtt az Úrral állt,
28letekintett
Szodomára és Gomorrára és a környék egész földjére, azt látta, hogy
olyan füst száll fel a földből, mint az olvasztókemence füstje.
*29Így
tehát Isten, amikor elpusztította a környék városait, megemlékezett
Ábrahámról, és kimentette Lótot azoknak a városoknak a pusztulásából,
amelyekben lakott.
Ez a szentírási történet Szodoma pusztulásának hajnalán játszódik. Isten angyalai sürgetik Lótot, hogy menjen el a városból. A várost sújtó katasztrófa láttán azonban Lót megdermed, képtelen megmozdulni, az angyaloknak kell kézen fogniuk őt, a feleségét és a lányait, és kivezetni a városból. Amint Lót biztonságba kerül, kén- és tűzeső – talán egy vulkánkitörés – sújtja Szodomát, és lerombolja a települést, amely nemcsak a bűn, hanem a romlottság szimbóluma is lett. El kell gondolkodnunk a következőn: a városlakók egyik legnagyobb bűne az volt, hogy nem fogadták be az idegeneket, akik Lótnál találtak menedéket. Fukar volt a szívük, olyannyira a saját érdekeik védelmével voltak elfoglalva, hogy nem látták meg a segítségre szoruló testvért az idegenekben, és rátámadtak Lótra azért, amit tett. Szívük kemény volt, mint a kövek, amelyekből a város falait építették, hogy megvédjék magukat az ellenségtől. Az olyan város, társadalom vagy nép, amely úgy dönt, hogy áthatolhatatlan falakat épít, és kapuit bezárja azok előtt, akik be akarnak menni, kihalásra, pusztulásra van ítélve. Olyan üzenet ez, amely ma is elgondolkodásra késztet. A falak, legyenek bár a szívekben vagy a városok körül, mindig zárt, meddő élethez vezetnek.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
