Ter 23,1–4.19; 24.1–8.62–67. Sára temetése
1Sára százhuszonhét esztendeig élt,
2aztán meghalt Kirját-Arbában – azaz Hebronban –, Kánaán földjén. Ábrahám odament, hogy meggyászolja és elsirassa.
3Amikor azután felkelt a halotti szertartástól, így szólt Hét fiaihoz:
4„Jövevény és idegen vagyok én nálatok, adjatok nekem sírnak birtokot köztetek, hogy eltemethessem halottamat!”
19Ezek
után Ábrahám eltemette a feleségét, Sárát Makpéla mezejének
barlangjában, Mamréval – azaz Hebronnal – szemben, Kánaán földjén.
1Ábrahám, akit az Úr mindennel megáldott, öreg és élemedett korú volt már.
2Akkor
Ábrahám azt mondta háza legöregebb szolgájának, aki gondját viselte
mindenének, amije volt: „Tedd a kezedet az ágyékom alá,
3hadd
eskesselek meg az Úrra, az ég és föld Istenére, hogy nem veszel fiamnak
feleséget a kánaániak lányai közül, akik között lakom,
4hanem elmégy az én földemre és az én rokonságomhoz, s onnan veszel feleséget fiamnak, Izsáknak!”
5A
szolga azt felelte: „Hátha nem akar az a lány eljönni velem erre a
földre? Vigyem vissza akkor a fiadat arra a helyre, ahonnan kijöttél?”
6Ábrahám erre így szólt: „Őrizkedj attól, hogy valaha is visszavidd a fiamat oda!
7Az
Úr, az ég Istene, aki kihozott engem atyám házából és szülőföldemről,
aki szólt hozzám, és megesküdött nekem, azt mondta: »Ivadékodnak adom
majd ezt a földet!« – Ő elküldi majd angyalát előtted, s kapsz onnan
feleséget a fiamnak.
8Ha azonban a lány nem akar követni téged, nem kötelez ez az eskü. A fiamat azonban ne vidd vissza oda!”
*62Izsák eközben megérkezett Lahai-Rói kútjának vidékéről, és a Negeb földjén lakott. 63Mivel a nap alkonyatra hajlott már, kiment búsongani a mezőre. Amikor azonban felemelte tekintetét, látta, hogy tevék jönnek a távolban. 64Rebekka is felemelte tekintetét, és meglátta Izsákot. Erre leszállt a tevéről, 65és megkérdezte a szolgától: „Ki az az ember, aki jön elénk a mezőn?” A szolga azt felelte neki: „Ő az én uram!” Erre a lány hamar fogta a fátylát, és befödte magát. 66A szolga aztán elbeszélte Izsáknak mindazt, amit végzett, 67az pedig bevitte Rebekkát anyjának, Sárának sátrába. Feleségül vette, és annyira megszerette, hogy megvigasztalódott fájdalmától, amelyet anyja halála miatt érzett.
A Teremtés könyve családok történeteit beszéli el, amelyek egy Istentől megáldott leszármazási folyamat során néppé váltak. Apák és anyák sorsa fonódik egybe Isten szavában, majd válik életté Ábrahám, Sára, Izsák és Rebeka esetében. Kezdetben Ábrahám jövevénynek tekintette magát, jobban mondva „bevándorlónak”. Ez az állapot utal Izrael történetének kezdeteire, amely összeköti a pátriárkákat és Mózest: állandó lakhely nélkül éltek zarándokként, idegenként egy olyan földön, amely Isten ajándéka. Tehát nem teljes mértékben a tulajdonuk, hanem olyan föld, amelyet elsősorban művelniük és védelmezniük kell, és nem pedig uralkodni rajta és kisajátítani. Ez az állapot bizonyos értelemben mindent ideiglenessé tesz, és rámutat a nem birtoklás szabadságára, amit oly kevéssé gyakorol az ember. Ábrahám emiatt kénytelen megvásárolni egy kis földterületet, hogy el tudja temetni Sárát. Ez a tény érzékelteti helyzetének bizonytalanságát, de ugyanúgy a belőle fakadó szabadságot is, melynek köszönhetően felismeri, hogy a föld, csakúgy, mint az ő leszármazottai, mind az Úr ajándékai, egyiknek sem ő az alkotója vagy a birtokosa. A pátriárkák és egész Izrael történetében újra és újra megjelenik a kezdetek fölidézése, ahogy a Második Törvénykönyvben olvashatjuk: „Apám vándorló arám volt, lement Egyiptomba, s ott élt idegenként; kevesen követték, mégis nagy, erős és népes néppé vált.” (MTörv 26,5) Erre nekünk, keresztényeknek is emlékeznünk kell: ez az alapja egyetemes, befogadó szemléletünknek.
A Szent Kereszt imádsága
