Kiv 40,16–21.34–38. Isten jelen van népe körében
16Meg is tette Mózes mindazt, amit az Úr parancsolt.17A második esztendő első hónapjában, a hónap első napján felállították tehát a hajlékot.18Mózes felállította a hajlékot, elhelyezte a deszkákat, a talpakat és a reteszrudakat, felállította az oszlopokat,19ráterítette a hajlékra a fedelet, arra meg rátette a takarót, úgy, ahogy az Úr parancsolta Mózesnek.20Betette továbbá a bizonyságot a ládába, arra pedig rátette alul a rudakat, felül az engesztelőhelyet.21Aztán bevitte a ládát a hajlékba, és felakasztotta elé a függönyt, úgy, ahogy az Úr parancsolta Mózesnek.
34Ekkor a felhő eltakarta a találkozás sátrát, és betöltötte az Úr dicsősége.35Mózes nem is tudott bemenni a találkozás sátrába, amíg a felhő mindent eltakart, és az Úr dicsősége beborította a hajlékot.36Ha felemelkedett a felhő a hajlékról, elindultak Izrael fiai, nemzetségenként;37ha nem emelkedett fel, nem indultak el addig a napig, amíg föl nem szállt.38Nappal ugyanis az Úr felhője lebegett a hajlék felett, éjszaka pedig tűz, Izrael egész népének láttára, egész vándorlásuk alatt.
A „sátor”, Isten jelenlétének a jele végigkíséri majd Izrael népét történelme során. Isten e hajlék által nem csupán közel van, hanem valóban napról napra kíséri Izrael lépteit, ezért a hajlékot nem emberi mértékek szerint kell felállítani. Isten maga diktálja Mózesnek az építkezés rendjét és szabályait egészen a legapróbb részletekig, amint ennek a fejezetnek az első verseiben olvassuk. Nem akármilyen hely volt ez, hanem az a hely, ahol a nép összegyűlt Isten színe előtt azért, hogy a szövetség népe legyen, vagyis hogy Istennek a minden népet érintő üdvözítő tervét szolgálja. Mindent fölkentek a megszentelés olajával, a sátor tárgyait, valamint Áront és fiait is fölszentelték az Úr szolgálatára. Bárkinek, aki közeledett hozzá, meg kellett tisztulnia a gonosztól. A felszentelési szertartás végén Mózes a ládát, benne a bizonysággal a találkozás sátrába helyezte. Ő a biztosíték rá – mondhatnánk –, hogy az egész mű Isten szándéka szerint készült el. Ebben a pillanatban „felhő borította be a találkozás sátorát, és az Úr dicsősége betöltötte a hajlékot”. A felhő leereszkedése a nép szemében annak bizonyítéka volt, hogy Isten jelen van ezen a helyen. Mindaz, amit a Bibliának e lapján olvasunk, akkor teljesült be egészen, amikor „az Ige testté lett, és közöttünk lakott” (Jn 1,14). Jézus az a hely, ahol Isten egészen jelenvaló közöttünk.
Imádság az Egyházért
