Ter 27,1–5.15–29. Jákob megszerzi Izsák áldását
1Amikor
Izsák megöregedett és a szeme elhomályosodott, úgyhogy már nem látott,
hívatta idősebb fiát, Ézsaut, és azt mondta neki: „Fiam!” Ő azt felelte:
„Itt vagyok!”
2Ekkor az apja azt mondta neki: „Látod, megöregedtem, s nem ismerhetem halálom napját.
3Fogd a fegyvereidet, a tegezt meg az íjat, menj ki a mezőre, és ha elejtesz valamit a vadászaton,
4készíts
belőle nekem ételt, úgy, amint tudod, hogy szeretem! Aztán hozd el,
hogy egyek, és megáldjon téged a lelkem, mielőtt meghalok!”
5Rebekka meghallotta, hogy Izsák a fiával, Ézsauval beszél. Mihelyt kiment Ézsau a mezőre, hogy zsákmányt ejtsen, és feláldozza,15aztán felöltöztette őt Ézsau legjobb ruháiba, amelyek nála voltak a házban,
16s a kecskegidák bőrével körülvette kezét, és befödte a csupasz nyakát.
17Aztán az ételt meg a kenyeret, amelyet készített, odaadta a fiának, Jákobnak a kezébe.
18Ő bement atyjához, és így szólt: „Atyám!” Az így válaszolt: „Hallgatlak! Ki vagy te, fiam?”
19Jákob
erre azt mondta apjának: „Én vagyok elsőszülötted, Ézsau! Úgy
cselekedtem, ahogy parancsoltad nekem. Kelj fel, ülj le, és egyél
vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.”
20Ám
Izsák újra szólt a fiához: „Hogy találtad ezt ilyen hamar, fiam?” Jákob
azt felelte: „Az Úr, a te Istened akarata volt, hogy hamar elém jöjjön,
amit kerestem!”
21Izsák
erre így szólt Jákobhoz: „Gyere csak ide, hadd tapogassalak meg, fiam, s
hadd győződjem meg, te vagy-e az én Ézsau fiam, vagy sem!”
22Ő odament apjához. Izsák megtapogatta, és így szólt: „A hang ugyan Jákob hangja, de a kéz az Ézsau keze!”
23Nem ismerte meg, mert a szőrös kezei jobban hasonlítottak Ézsaura. Meg akarta tehát őt áldani, ezért
24megkérdezte tőle: „Te vagy az én fiam, Ézsau?” Ő azt válaszolta: „Én vagyok.”
25Erre
így szólt: „Akkor hozd ide nekem az ételt a vadászatodból, fiam, hogy
megáldjon téged a lelkem!” Ő odavitte, s mikor azt elfogyasztotta, bort
is nyújtott neki. Miután megitta,
26Izsák, az ő atyja azt mondta neki: „Gyere ide hozzám, és csókolj meg, fiam!”
27Ő odament, és megcsókolta. Erre aztán, mihelyt megérezte ruhái illatát, megáldotta őt ezekkel a szavakkal:
„Íme, olyan az én fiam illata,
mint a dús mező illata,
amelyet az Úr megáldott.
28Adjon neked Isten az ég harmatából
s a föld kövérségéből,
bőséget a gabonából és a borból.
29Népek szolgáljanak neked,
nemzetségek boruljanak eléd:
légy ura testvéreidnek,
és anyád fiai hajoljanak meg előtted.
Aki átkoz téged, legyen átkozott,
s aki megáld téged, teljen el áldással!”
Izsák megöregedett, és meg akarja áldani elsőszülött fiát, Ézsaut. Rebeka azonban, aki el volt keseredve amiatt, hogy Ézsau két idegen feleséget hozott magának, ellenezte férje döntését. Kitervelte a csalást, hogy Jákob álljon Ézsau helyébe, nyerje el apja áldását, s ily módon szerezze meg az elsőszülöttséggel járó hatalmat is. A szentíró elgondolása szerint nem elég, ha az áldás érvényessége megkérdőjelezhetetlen Isten előtt, az is fontos, hogy az áldást határozott szándékkal adják. Az elbeszélés ezután a jogaitól megfosztott Ézsau érzéseinek leírásával folytatódik, aki tele van gyűlölettel testvére iránt, és elhatározza, hogy megöli őt. Jákob azonban igyekszik jóvátenni a csalást: a történet további részéből megtudjuk, hogy hétszer borul le a testvére előtt. Isten nem teszi semmissé az áldást, amelyben apja részesítette Jákobot, akkor sem, ha csalás által jutott hozzá. Békét viszont csak a testvéri viszony helyreállítása hozhat. Ez az elbeszélés rávilágít arra, hogy Isten népének története nem mentes a problémáktól, az Úr azonban képes az üdvösség útján vezetni a népét akkor is, ha az emberek le-letérnek róla. A történetből az is világosan kitűnik, hogy nem a nagyobb és erősebb fiú kapja az örökséget, hanem a kisebb és gyengébb. Ez a logika idegen az emberektől, de nem Istentől, ezért gyakran találkozunk vele a Biblia lapjain.
Előesti imádság
