Kiv 32,15–24.30–34. Mózes haragra gerjed a nép bálványimádása miatt
15Visszatért erre Mózes a hegyről, kezében a bizonyság két táblájával. Mindkét oldalukon írás volt.16Magának Istennek voltak a művei, a táblákba vésett írás is Istené volt.17Amikor Józsue meghallotta az ujjongó nép zajongását, azt mondta Mózesnek: „Harci lárma hallatszik a táborból!”18Ő így felelt:„Nem harcra buzdítás kiáltása ez,és nem harcra serkentők ujjongása ez:énekesek szavát hallom én!”19Amikor aztán a tábor közelébe ért, és meglátta a borjút és a táncokat, igen megharagudott. Ledobta kezéből a táblákat, és összetörte azokat a hegy tövében.20Aztán megragadta a borjút, amelyet készítettek, elégette, porrá zúzta, beleszórta a vízbe, és megitatta Izrael fiaival.21Áronnak pedig azt mondta: „Mit tett veled ez a nép, hogy ilyen nagy bűnt hoztál rá?”22Az így felelt neki: „Ne haragudjon az én uram, hiszen ismered ezt a népet, hogy hajlik a gonoszra!23Azt mondták nekem: »Készíts nekünk isteneket, hogy előttünk járjanak; mert nem tudjuk, hogy mi történt ezzel a Mózessel, aki kihozott minket Egyiptom földjéről!«24Én azt mondtam nekik: Kinek van közületek aranya? Elhozták, ideadták nekem, én a tűzbe vetettem, és ez a borjú készült belőle.”
30Másnap
aztán így szólt Mózes a néphez: „Igen nagy vétekkel vétkeztetek!
Felmegyek az Úrhoz, talán sikerül megkövetnem őt vétketekért!”31Vissza
is ment az Úrhoz, és így szólt: „Kérlek, igen nagy vétekkel vétkezett
ez a nép: aranyisteneket csinált magának. Most azonban vagy bocsásd meg
nekik ezt a vétket,32vagy pedig, ha ezt nem teszed, törölj ki engem könyvedből, amelyet írtál!”33Az Úr azt felelte neki: „Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki könyvemből.34Te
csak menj, és vezesd azt a népet, ahová mondtam neked! Angyalom előtted
megy majd, de a megtorlás napján meg fogom torolni ezt a vétküket is.”
Isten Mózes tudomására hozza Izrael bűne miatt érzett haragját. Ebben az értelemben a próféta részese Isten érzéseinek. Hogyan adhatná oda a népnek az élet törvényét, melyet a Sínai-hegyen kapott, amikor az emberek nem hallgatnak többé az Úr szavára, hanem egy bálványhoz menekülnek, és abban keresnek biztonságot. A kőtáblák a szavakkal, melyeknek az emberek szívébe kellett volna bevésődniük, darabokra törtek az izraeliták szívének hitetlensége és keménysége miatt. Mózes nem fogadta el övéinek hitetlenségét. Közbenjáróra talált azonban Áron személyében, aki maga sem volt ártatlan Izrael árulásában, de tudta, hogyan válassza meg a bűnbánat szavait, hogy elismerje bűnét, a félelmek elfojtására irányuló alattomos kísértést, a mindenáron való biztonságkeresést, a mindennapi hitetlenséget. Létezik egyfajta szolidaritás a rosszban, mely gyakran még a hívő embereket is magával ragadja, néha pedig egyenesen egész népeket is, mint Izraelt a pusztában. A gonosz érvei annyira meggyőzőek, hogy az emberek még arannyal is készek fizetni a bálványért, amelytől biztonságban érzik magukat. A bálványok elrabolják az emberek szívét, és a bizalmukba férkőznek. Ezért van mindig szükségünk egy olyan emberre, mint Mózes, és Isten szavára ahhoz, hogy megértsük, mikor miként válunk a gonosz cinkosává. A közbenjárásban és az imádságban is megszületik a szolidaritás, ahogy Mózes és Áron példája mutatja. Jézus maga buzdít arra, hogy hangolódjunk egymásra az imádságban, s biztosít bennünket, hogy megkapjuk, amit kérünk: „Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a földön, és úgy kérik, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük.” (Mt 18,19–20)
Imádság a szegényekért
