Illés prófétára emlékezünk, aki elragadtatott az égbe, és Elizeusra hagyta köntösét.
Ter 18,1–10a; Zsolt 15 (14); Kol 1,24–28; Lk 10,38–42
Az evangélium ma Betániába, Márta és Mária házába vezet el minket Jézussal. János evangéliumából tudjuk, hogy ez kedves hely volt Jézus számára: gyakran tartózkodott itt, különösen akkor, amikor a farizeusokkal való viták elmérgesedtek, és az ellenségeskedés egyre nőtt vele szemben. Ennek a családnak a befogadó barátsága segítette, támogatta őt. Ilyen légkörnek kellene lennie Jézus minden tanítványának otthonában, közösségében. Ez értékes útmutatás napjainkra nézve is, amikor azt látjuk, hogy egyre nő a bizalmatlanság és az elutasítás, közel s távol egyre több a konfliktus és a háború, olyannyira, hogy a legtöbbjükről már meg is feledkezünk. A betániai ház emlékeztet minket arra, hogy milyen sürgős a befogadás és a találkozás. Ez a gondolat szintén a Bibliában gyökerezik: elég csak felidéznünk a Mamréban történteket, azt az epizódot, amelyet a mai liturgia az evangéliummal állít párhuzamba. A három zarándokot meglátva Ábrahám eléjük szalad, földre borul, majd meghívja őket ebédre. Milyen távol áll ez attól az ellenségeskedéstől, amellyel ma megállítják az idegeneket, akik szintén a sivatagon vagy a tengeren átkelve menekülnek a háború, az éhínség vagy az igazságtalanság elől!
Az evangélium arra ösztönzi a tanítványokat, hogy mélységében értsék meg a befogadás és a találkozás módját és értelmét. Lukács evangélista – az egyetlen, aki ezt az epizódot elbeszéli – azt sugallja, hogy Márta volt az, aki befogadta őt a házba: „Egy Márta nevű asszony befogadta házába.” És ő volt az, aki megterített, méghozzá sietve. A nővére, Mária is jelen volt, aki „odaült az Úr lábához, és hallgatta a szavait”. Mártát teljesen leköti az asztali előkészületekkel való foglalatosság. Jézus nem ítéli el Mártát azért, mert sürög-forog, ehelyett azt akarja, hogy megértse, mennyivel fontosabb, hogy Isten szavára figyeljen. Különösen azért, mert az, amit Mária tett, abban az időben elképzelhetetlen volt: a nőket ugyanis kizárták a Tóra olvasásából. Az evangélista pedig jól tudja, hogy ezzel a jelenettel újszerű tanítást kínál: Mária, egy nő, ugyanolyan tanítványként jelenik meg, mint az apostolok. Megmutatja, hogy mit jelent Jézus tanítványának lenni. Ez egy olyan jelenet, amelyet érdemes szemlélni, emlékezetünkben megőrizni és nem elfelejteni. A tanítvány az, aki hallgatja a mestert. Ezért írhatta később Pál, hogy a hit a hallgatásból ered. Isten igéjének hallgatása a tanítvány első munkája, első testhelyzete: a mester lábaihoz ülni, és hallgatni őt anélkül, hogy egyetlen szaváról is lemaradna, ami a szájából elhangzik. Mártát, aki azt kockáztatja, hogy szem elől téveszti azt, ami a legfontosabb, Jézus emlékezteti arra, hogy mi a lényeges, hogy az egyetlen dolog, amire valóban szüksége van: a mestert hallgatni.
Imádság az Úr napján
