Szent Tamás apostol emlékezete: Jézust Urának vallotta, és tanúságot tett róla a világban, a hagyomány szerint egészen Indiáig.
Jn 20,24–29. Tamás hite
24Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, akit Ikernek is hívtak, nem volt velük, amikor eljött Jézus.
25A
többi tanítvány elmondta neki: „Láttuk az Urat!” Ő azonban így szólt:
„Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ujjamat a szegek helyére nem
teszem és kezemet az oldalába nem helyezem, én nem hiszem!”
26Nyolc
nap múlva ismét együtt voltak a tanítványai, és Tamás is velük volt.
Jézus eljött – bár az ajtó zárva volt –, megállt középen, és így szólt:
„Békesség nektek!”
27Azután
azt mondta Tamásnak: „Tedd ide ujjadat és nézd a kezeimet; nyújtsd ki
kezedet és tedd az oldalamba! Ne légy hitetlen, hanem hívő!”
28Tamás azt felelte: „Én Uram és én Istenem!”
29Jézus erre azt mondta neki: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”
Ezen a napon a Didimusznak (Ikernek) is nevezett Szent Tamást ünnepeljük. János evangéliuma többször is említi őt Jézus életének néhány fontos pillanatával összefüggésben. Amikor például Jézus el akart menni a beteg Lázárt meglátogatni, és ezzel a saját életét veszélyeztette, Tamás a többi tanítvány nevében is szólt: „Menjünk mi is, haljunk meg vele együtt!” (Jn 11,16) Nagyon magabiztos volt, bízott saját megérzéseiben, elképzeléseiben. Jól látszik ez a feltámadás húsvétjának estéjén. A többi apostolnak, akik örömmel újságolják neki, hogy látták a föltámadt Krisztust, az immár híressé vált mondattal válaszol, mely a hitetlenség jelképe lett: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, ha nem helyezem ujjamat a szegek helyére és oldalába nem teszem a kezem, nem hiszem.” Ha jól belegondolunk, mindnyájan közel állunk Tamás felfogásához. Biztosak vagyunk magunkban, a saját megérzéseinkben, a saját meggyőződéseinkben. Tamásnak szüksége van arra, hogy újra találkozzon az Úrral, hogy hallja, lássa őt, és meg is érintse. Jézus vissza is tér a tanítványok közé, és arra kéri Tamást, hogy érintse meg a sebeit. A sebes testet látva a tanítvány így kiált föl: „Én Uram és Istenem!” Ugyanígy e világ sebei és minden megsebzett ember fájdalma láttán minket is arra hívnak, hogy legyen bennünk Tamás hite. Erre Jézus odafordul hozzá, és azokra is gondolván, akik majd a nyomába lépnek, így szól: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Ez az utolsó boldogmondás az evangéliumban. És boldogság ez számunkra is, akik arra kaptunk meghívást, hogy úgy higgyünk, hogy nem látunk, hanem megérintjük az Úr sebeit a szegények testén.
Imádság az Egyházért
