A nagyszülők és az idősek világnapja
Ter 18,20–32; Zsolt 138 (137); Kol 2,12–14; Lk 11,1–13
Az evangéliumok gyakran írják Jézusról, hogy magányos helyekre vonul vissza, hogy imádkozzon. Jézus napi tevékenységéhez tartozott ez, és nagyon fontos volt a számára. A tanítványok gyakran látták, és megérintette őket. Elég a Tábor hegyén imádság közben történt színeváltozásra gondolnunk. Egy ehhez hasonló pillanat lehetett az, amiről Lukács azt írja, hogy egyik nap az imádság után valamelyik tanítvány odament Jézushoz, és megkérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is megtanította tanítványait!” Jézus imája minden bizonnyal meghökkentette a tanítványokat. Ezért kérték, hogy tanítsa meg őket imádkozni, nem azért, mert egy hétköznapi imát akartak tanulni tőle, hanem azért, mert el akarták sajátítani, hogyan imádkozzanak úgy, mint a mester. „Taníts meg minket imádkozni, ahogy te imádkozol!” – fogalmazhatnánk újra a kérést, vagyis ugyanolyan, az Atyába vetett bizalommal és hittel. Mindannyiunknak meg kell tanulnunk imádkozni. Különösen ma gondoljunk hálával azokra az idősekre, a nagyszüleinkre, akik megtanítottak minket imádkozni, és az imádsággal közvetítették számunkra a hitüket. Így tett Jézus is, aki nemcsak a Miatyánk szavait adta át a tanítványoknak, hanem a hitet egy olyan Istenben, aki nem elvont, hanem gyermekeit szerető apa: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk!” – vagyis abba, ’apa, apu’ (azzal a bensőséges szóval, ahogy arámi nyelven a gyermekek szólították apjukat a családban). Tudjuk, hogy nagy felháborodást keltett ez a megszólítás a vallásos zsidók között, akiknek tilos volt kiejteniük Isten nevét. Jézus ezzel az imádsággal segít, hogy az Istennel való kapcsoltunk bizalmas és közvetlen legyen. Nem számít a hely, sem a szavak. A szív és az Istennel való barátság számít. Így volt ez Ábrahám számára is. Példaértékű és magával ragadó az a párbeszéd, amelyet Istennel folytat, amikor a bűnös és züllött Szodomát igyekszik megmenteni. A hívőknek, akik az emberek és az Isten barátai, különleges felelősségük, közvetítő szerepük van. Az imádság meg tudja menteni a világot. Isten meghallgatja, mert ő filantróp, emberszerető, az emberek barátja. A barátságban kitartó ima megérinti Isten szívét. Jézus két, a hétköznapi életből vett példával támasztja ezt alá. Az éjfélkor érkező barát történetével és az apa történetével, aki soha nem adna kígyót a gyermekének hal helyett. És hozzáteszi: „Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” Ezzel akarja érzékeltetni Isten határtalan nyitottságát, amivel az imádságunkat fogadja. Kérjünk, és kapunk, keressünk, és találunk, zörgessünk Isten szívének ajtaján, ahogy Ábrahám tette, és az Úr felénk fogja fordítani tekintetét.
Imádság az Úr napján
