November 11. szombat

Apcsel 21,37 - 22,1-21 Pál beszéde a zsidókhoz

Előesti imádság 

³⁷Amikor már a várba készültek bevezetni Pált, ő így szólt az ezredeshez: »Szabad-e valamit mondanom neked?« Az megkérdezte: »Te tudsz görögül?

¹»Férfiak, testvérek és atyák! Hallgassátok meg védekezésemet, melyet most elétek tárok.« ²Amint meghallották, hogy héber nyelven szól hozzájuk, még csendesebbek lettek. ³Ő pedig így szólt: »Zsidó ember vagyok, a cilíciai Tarzusban születtem, de ebben a városban nevelkedtem fel Gamáliel lábánál. Az atyák törvényének szigorúsága szerint nyertem oktatást, a törvény buzgó követője voltam, amint ti is azok vagytok ma mindnyájan. ⁴Ezt az utat pedig halálra üldöztem, megkötöztem és őrizetbe adtam férfiakat és nőket. ⁵Ezt a főpap és a vének mind tanúsítják rólam. Kaptam tőlük leveleket is, úgy mentem el Damaszkuszba a testvérekhez, hogy az ottaniakat is megkötözve Jeruzsálembe hozzam, hogy megbüntessék őket. ⁶Történt azonban, hogy útközben, amikor Damaszkuszhoz közeledtem, déltájban hirtelen nagy világosság áradt rám az égből. ⁷Leestem a földre, és szózatot hallottam, amely azt mondta nekem: ‘Saul, Saul miért üldözöl engem?’ ⁸Én pedig így feleltem: ‘Uram, ki vagy?’ Ő azt válaszolta: ‘Én vagyok a Názáreti Jézus, akit te üldözöl.’ ⁹Akik velem voltak, látták ugyan a világosságot, de nem hallották annak szavát, aki velem beszélt. ¹⁰Erre én megkérdeztem: ‘Mit tegyek, Uram?’ Az Úr pedig azt mondta nekem: ‘Kelj fel, és menj Damaszkuszba. Ott megmondják majd neked mindazt, amit tenned kell.’ ¹¹Mivel azonban a ragyogó fény következtében nem láttam, a kísérők kézen fogva vezettek, s így értem Damaszkuszba. ¹²Egy bizonyos Ananiás nevű férfi, aki félte Istent a törvény szerint, s akiről az ott lakó zsidók mind jó véleménnyel vannak, ¹³felkeresett, és mellém állva azt mondta nekem: ‘Saul testvér, láss!’ Abban a pillanatban megláttam őt. ¹⁴Ő pedig így folytatta: ‘Atyáink Istene előre kijelölt téged, hogy megismerd akaratát, meglásd az Igazat, és szavait a saját szájából halld. ¹⁵Tanúskodni fogsz mellette minden ember előtt azokról a dolgokról, amiket láttál és hallottál. ¹⁶Most pedig miért késlekedsz? Kelj fel, keresztelkedj meg, mosd le bűneidet, és hívd segítségül az Ő nevét! ¹⁷Amikor később visszatértem Jeruzsálembe, és imádkoztam a templomban, lelki elragadtatásba estem. ¹⁸Láttam őt, s ő azt mondta nekem: ‘Siess, menj ki gyorsan Jeruzsálemből, mert nem fogadják el a rólam szóló tanúságtételedet!’ ¹⁹Erre megkérdeztem: ‘Uram, hisz tudják, hogy én voltam az, aki börtönbe zárattam, és a zsinagógákban megverettem a benned hívőket. ²⁰Amikor pedig Istvánnak, a te tanúdnak vérét ontották, ott álltam, helyeseltem azt, és őriztem gyilkosainak ruháját.’ ²¹De ő azt mondta nekem: ‘Menj el, mert én elküldlek téged messzire, a pogányok közé.’«

Miután a római katonák a zsidók lázadása után Pált elfogták, az apostolt az Anatólia lépcsőhöz viszik, ahová pár évvel korábban Jézust vitték. Több jelentést hordoz ez a jelenet, amikor Pál a zsidók és a katonák között áll. Arra kéri a a helytartót, hogy szólhasson az ott egybegyűlt tömeghez. Miután megkapja az engedélyt kezével csendre inti a népet. Nem kezd elméleti beszédbe, nem képvisel tant, jóval inkább az életét meséli el, azt ami vele történt a damaszkuszi úton. Személyes hangvételű beszéd ez. (A 21 versből álló szakaszban 40 szer fordul elő az egyes szám első személy). Minden szó az életéhez kapcsolódik. Nem törődik a hallgatóságának reakciójával sem. Megérti hogy személyes történetével megérintheti a szíveket. Mondhatjuk hogy ez igazán a prédikálás leghatékonyabb módja. Az apostol szerint nem elvont igazságok alkotják beszédét, hanem, hogy hogyan működik az Evangélium saját illetve mások életében. Ha az Evangélium csupán könyvé válik, akkor halott betű marad. Ha hús vagy test lesz, vagyis konkrét életté válik, az Evangéliumból hihető és új életet teremtő valóság lesz.

Előesti imádság