November 23., csütörtök

Apostolok Cselekedetei 26,1-32. Pál beszéde Agrippa király előtt

Imádság az egyházért 

¹Agrippa erre azt mondta Pálnak: »Megengedjük, hogy szólj a magad érdekében.« Ekkor Pál kitárta kezét, és elkezdte előadni védekezését: ²»Boldognak tartom magam, Agrippa király, hogy jelenlétedben védekezem ma mindaz ellen, amivel a zsidók vádolnak. ³Főként pedig azért, mert te ismered a zsidóknál levő összes szokást és vitás kérdést. Azért kérlek, hallgass meg türelmesen. ⁴A zsidók mindnyájan ismerik ugyanis életemet ifjúságomtól kezdve, amely elejétől fogva népem körében folyt le Jeruzsálemben. ⁵Tudják rólam korábbról, kezdettől fogva – ha hajlandók lennének tanúskodni –, hogy vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus. ⁶Most mégis itt állok, ítélkezésnek alávetve, mert reménykedem abban az ígéretben, amelyet Isten tett atyáinknak, ⁷s amelyre tizenkét törzsünk éjjel-nappal szolgálva reméli, hogy eljut. E reménység miatt vádolnak engem a zsidók, király. ⁸Mi hihetetlent találtok abban, hogy Isten a halottakat feltámasztja?
⁹Korábban magam is azt tartottam, hogy nagy ellenségként kell eljárnom a Názáreti Jézus neve ellen, ¹⁰s ezt meg is tettem Jeruzsálemben. A szentek közül sokat zárattam börtönökbe, miután a főpapoktól felhatalmazást nyertem. Amikor pedig megölték őket, a hozzájárulásomat adtam. ¹¹Zsinagógáról zsinagógára járva sok esetben megkínoztam őket, így akartam őket káromlásra kényszeríteni. S aztán, egyre jobban dühöngve ellenük, idegen városokban is üldöztem őket. ¹²Amikor ilyen szándékkal a főpapok felhatalmazásával és engedélyével Damaszkuszba mentem, ¹³útközben egyszer déltájban azt láttam, király, hogy az égből a nap fényénél ragyogóbb világosság ragyogott körül engem, s azokat, akik velem voltak. ¹⁴Mindannyian leestünk a földre, s ekkor szózatot hallottam, amely héber nyelven így szólt hozzám: ‘Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked az ösztöke ellen rugdalóznod!’ ¹⁵Erre megkérdeztem: ‘Ki vagy, Uram?’ Az Úr ekkor így szólt: ‘Én vagyok Jézus, akit te üldözöl. ¹⁶De kelj fel, és állj lábadra, mert azért jelentem meg neked, hogy szolgájává és tanújává tegyelek azoknak a dolgoknak, amiket láttál, és amelyek végett még meg fogok jelenni neked. ¹⁷Ezért kimentelek téged a népből és a pogányok közül, akik közé most küldlek, ¹⁸hogy megnyisd szemüket, s hogy a sötétségből a világosságra, és a sátán hatalmából Istenhez térjenek, s így elnyerjék a bűnök bocsánatát, és az örökrészt a szentek között a bennem való hit által.’ ¹⁹Mindezek következtében, Agrippa király, nem kételkedtem a mennyei látomásban. ²⁰Először a Damaszkuszban levőknek, aztán Jeruzsálemben és Júdea egész tartományában, végül a pogányoknak hirdettem, hogy tartsanak bűnbánatot, és térjenek Istenhez, végezzék a bűnbánat méltó cselekedeteit. ²¹Emiatt fogtak el a zsidók, amikor a templomban voltam, és meg akartak ölni. ²²De Isten oltalma megsegített, és a mai napig helytálltam mint tanú, kicsi és nagy előtt. Nem mondok semmit sem azokon kívül, amikről Mózes és a próféták beszéltek, mint eljövendő dolgokról: ²³hogy Krisztus szenvedni fog, első lesz a halottak föltámadásában, és világosságot fog hirdetni a népnek és a pogányoknak.«
²⁴Mikor ezeket szólva előadta védekezését, Fesztusz jó hangosan azt mondta: »Esztelen vagy Pál, a sok tudomány esztelenségbe kerget téged!« ²⁵Pál pedig: »Nem vagyok én esztelen, kegyelmes Fesztusz, hanem az igazság és a józanság szavait mondom. ²⁶A király ugyanis, akihez éppen ezért bátran beszélek, tud ezekről. Úgy gondolom, ezek közül semmi sem ismeretlen előtte, hiszen ezekből semmi sem történt holmi zugban. ²⁷Agrippa király, hiszel a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel!« ²⁸Erre Agrippa így szólt Pálhoz: »Kevésen múlik, hogy meggyőzz, és keresztény legyek.« ²⁹Pál pedig: »Kérem Istentől, akár kicsi, akár nagy áron, hogy nemcsak te, hanem azok is mindnyájan, akik ma hallanak, olyanok legyenek, amilyen én is vagyok, leszámítva ezeket a köteleket.« ³⁰Erre a király, a helytartó, Bereniké és akik mellettük ültek, felkeltek. ³¹Távozás közben így beszélgettek egymással: »Ez az ember semmit sem tett, ami halált vagy bilincseket érdemelne.« ³²Agrippa pedig azt mondta Fesztusznak: »Ezt az embert el lehetett volna bocsátani, ha nem fellebbezett volna a császárhoz.«

Pál még mindig Cezareában van Agrippa király előtt, és itt most utoljára hosszú beszédet mond saját védelmére. A jóindulat elnyerését célzó bevezető után elmondja, hogy korábban annyira tiszteletben tartotta a zsidó törvényeket, hogy a keresztényeket üldözte a feltámadott Jézusba vetett hitük miatt. Ám amikor Damaszkusz felé tartott, hogy bebörtönöztessen néhány keresztényt, hatalmas megrázkódtatás érte: a földre esett és megjelent előtte Jézus. Azóta nemcsak nem üldözi már a keresztényeket, hanem annak az evangéliumnak a hirdetőjévé vált, amely ellen korábban harcolt, és ami miatt többször is halállal fenyegették, majd bíróság elé vezették. Pál folytatja beszédét, de a jó Fesztusz római helytartó türelmetlenkedni kezd és félbeszakítja: „Elment az eszed, Pál!” Újra elhangzik az őrület, az egzaltált-ság vádja, illetve a túlzásé, mellyel Pünkösd napján is illették az apostolokat: „Teleitták magukat édes borral.” Jézusra is ráfogták, hogy őrült. Az evangélium őrültségnek tűnik, ez igaz. Nem nagyobb őrültség azonban a világ számára normális háborúkat, erőszakot, pusztulást okozni és igazságtalanságokat fenntartani? Az átlagos mentalitás számára a béke, az irgalom, a megbocsátás, a szeretet evangéliuma őrültség. Pál udvariasan válaszol és megjegyzi, hogy az élet szempontjából sorsdöntő kérdésekről van szó. Agrippa királyhoz fordul, aki zsidó lévén jobban megértheti őt. A király rájön, hogy amennyiben egyetért Pállal, úgy tűnne, hogy elismeri a kereszténységet, mint az írások beteljesülését, és ezt nem teheti. Ügyes megjegyzéssel kitér: „Kis híja, hogy rá nem veszel: legyek keresztény.” A vita ezen a ponton véget ér, Pál felett Rómában kell ítéletet mondani. A hallgatóság meg van győződve arról, hogy egy olyan álmodozó, mint Pál, sosem lenne képes halált vagy börtönt érdemlő dolgot tenni. Ártatlan, mégis fogoly marad. 

Imádság az Egyházért