November 20., hétfő

Ap.csel 25, 1-12 Pál Fesztusz helytartó előtt

Imádság a szegényekért 

25 ¹Amikor Fesztusz megérkezett a tartományba, három nap múlva felment Cézáreából Jeruzsálembe. ²A főpapok és a zsidók főemberei eléje járultak, és Pál ellen kérelmet terjesztettek elő. ³Azt a kegyet kérték az ő kárára, hogy hozassa fel őt Jeruzsálembe. Azt a cselt tervelték ki ugyanis, hogy útközben megölik. ⁴Fesztusz azonban azt válaszolta, hogy Pált Cézáreában őrizteti, maga pedig hamarosan elutazik. ⁵»Akik tehát közületek hatalommal vannak felruházva – mondta –, jöjjenek le velem, és emeljenek vádat ellene, ha valami gonoszság van abban a férfiban.« ⁶Még vagy nyolc-tíz napig tartózkodott köztük, aztán lement Cézáreába. Másnap törvényt ült, s elővezettette Pált. ⁷Amikor odahozták őt, a zsidók, akik lejöttek Jeruzsálemből, körülállták, és sok, súlyos vádat hoztak fel ellene. Bizonyítani azonban nem tudták, ⁸mert Pál előadta a védekezését: »Én sem a zsidók törvénye, sem a templom, sem a császár ellen nem vétettem semmit.« ⁹De Fesztusz kedvében akart járni a zsidóknak, azért ezt válaszolta Pálnak: »Akarsz-e Jeruzsálembe felmenni, hogy ezek ott ítéljenek meg téged az én jelenlétemben?« ¹⁰Pál azonban azt mondta: »A császár ítélőszéke előtt állok, ott kell ítélni felettem. A zsidók ellen semmit sem vétettem, amint magad is igen jól tudod. ¹¹Mert ha ártottam volna, vagy valami halálra méltó dolgot tettem, kész vagyok meghalni; ha azonban semmi alapja sincs mindannak, amivel ezek vádolnak, senki sem szolgáltathat ki engem nekik. A császárhoz fellebbezek!« ¹²Erre Fesztusz értekezett tanácsosaival, és így szólt: »A császárhoz fellebbeztél, a császárhoz fogsz menni.«

Fesztusznak Pál így szól, hogy a zsidók ellen semmit sem vétettem, amint magad is igen jól tudod. Pál a vádlott azt állítja, hogy egy bizonyos Jézus, akit a zsidók halottnak hisznek, valójában él. El kell mondani, hogy valóban ez az apostol igehirdetésének lényege, amint ez számos leveléből kiderül. Pál evangéliumának tartóoszlopa Jézus halála és feltámadása. Ha hiszünk benne, hogy Jézus feltámadt a halálból, azt jelenti, hogy legyőzte a gonoszt és annak legfontosabb következményét, a halált. Ezért nevezik őt „Krisztus”-nak, Isten küldöttének és „Úr”-nak. Minden alkalommal, amikor kimondjuk: „Urunk, Jézus Krisztus”, ezzel megvalljuk, hogy a názáreti Jézust Isten küldte el erre a földre, és őt itt Úrrá tette, vagyis olyanná, aki uralkodik a rossz és a halál felett. Ennek kijelentése teljesen új volt: Jézus feltámadása által az emberek élete már nem zárul le a földi látóhatáron, hanem megnyílik egy új, elgondolhatatlanul szélesebb horizontra. Ez a legnagyobb ajándék, amelyet Isten az emberiség számára adhatott. Ez annyira igaz, hogy ezért nagyszombaton az egyház „szerencsés vétekről” énekel, vagyis Ádámnak a vétkéről, amely lehetővé tette a Megváltó eljövetelét. Pál, azért, hogy továbbadja ezt a reménységet, Jézus Krisztus evangéliumának lényegét, mindenféle nehézséggel és veszéllyel nézett szembe, most pedig egy hosszú per vár rá. Ott találjuk őt az első olyan tanítványok között, akik az életüket adták azért, hogy tanúságot tegyenek az Úr feltámadásáról. Sok más ember lépett a nyomukba az évszázadok során. Az elmúlt évszázadban keresztények milliói fizettek az életükkel a Gulagon és a koncentrációs táborokban ugyanezért a hitért, és ezzel meggátolták, hogy a világ még mélyebbre süllyedjen. Az új évezred kezdetét szintén jelentős mértékben jellemzi a keresztény vértanúk sokasága. Ezek a testvéreink előttünk járnak, hogy rámutassanak számunkra Krisztus szeretetének értékére és erejére, amely elvezet addig, hogy odaadjuk életünket az Úrért és testvéreinkért.

Imádság a szegényekért