Szent
András apostol ünnepe
Mt
4, 18-22 Az első négy tanítvány elhívása
18Amint
elhaladt a Galileai tenger mellett, látott két testvért: Simont,
akit Péternek hívtak, és Andrást, a testvérét, amint körhálót
vetettek a tengerbe; halászok voltak ugyanis. 19Azt
mondta nekik: »Jöjjetek utánam, és én emberek halászává
teszlek titeket!« 20Azok pedig azonnal
elhagyták hálóikat és követték őt. 21Amikor
onnan továbbment, látott másik két testvért: Jakabot, Zebedeus
fiát, és testvérét, Jánost a hajóban Zebedeussal, az apjukkal,
amint javították hálóikat. És őket is hívta. 22Azok
pedig azonnal otthagyták a hajót és apjukat, és követték őt.
Az
egyház ma Szent András apostolra, az első meghívottra emlékezik.
Ez az ünnep arra emlékeztet minket, hogy a keresztény elsősorban
tanítvány, vagyis olyan ember, aki hallgatja és követi az Urat. A
hamarosan kezdődő liturgikus év nem más, mint Jézus követésének
éve, az evangélium hallgatásának éve, hogy növekedhessünk
általa az Úr és a testvérek szeretetében. Ezért ennek a –
János evangéliuma szerint első – tanítványnak a meghívása ma
is példaértékű. András, Jónás fia és Simon Péter testvére
Betszaidából származott és testvérével együtt halász volt.
Jézus akkor hívta magához, amikor épp a hálókat javította,
amiket azonnal otthagyott és követte a Mestert. A hagyomány
szerint Szíriában, Kis-Ázsiában és Görögországban hirdette az
evangéliumot, Petra városában halt meg keresztre feszítve, mint
mestere. A keleti egyházak a konstantinápolyi egyház első
püspökeként tisztelik. Márk evangéliuma az első négy meghívott
tanítvány közé sorolja. A Jézussal való találkozás után ők
mindannyian a követésére szegődtek. Az egyház, minden keresztény
közösség, minden vallási tapasztalat mindig találkozással
kezdődik. Itt azonban nem valami sietős köszönésről van szó,
nem is szalontársalgásról. Milyen gyakran töltjük mi az időnket
csevegéssel, pazaroljuk el hiábavaló fecsegéssel! Jézus
egyszerű, világos meghívást intéz a tanítványokhoz: „Gyertek,
kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!” András
és testvére, Simon, másik nevén Péter, hallgatnak a hívásra,
elhagyják hálóikat és követik őt. Pedig miért kellene követni?
Nehéz az Isten által kínált jövőről beszélni olyan
embereknek, akik hozzánk hasonlóan Isten szavának és szeretetének
analfabétái. A mester megtalálja azt az egyetlen módot, ahogyan
érthetően elmagyarázhatja ezeknek a halászoknak az Isten szerinti
jövőt, amellyel fellelkesítheti őket: „halászok maradtok, de
emberhalászok”. Ezért a halászatért ott kell hagyniuk a
megszokott bárkájukat; a víz helyett az emberek földjén kell
járniuk, amely talán még a tó vizénél is ingatagabb és
bizonytalanabb. Ez a tenger már nem vízből áll, hanem férfiakból
és nőkből, emberek tömegéből, akik a tengerhez hasonlóan
elnyelik és magukkal sodorják őket. András, másik három
társával együtt, elfogadja Jézus meghívását. Nem te vagy az,
aki döntesz, van valaki más, aki figyel, szeret és hív téged.
Valójában Jézus az első emberhalász, ő hívja ezeket a szegény
halászokat. Nem a mi dolgunk megítélni, méltók vagyunk-e a
meghívásra vagy sem, illetve valaki más méltó-e rá. Az effajta
ítélkezés a világ logikáján alapul. Az evangéliumi terv
szerint a mi dolgunk csupán az, hogy meghalljuk a meghívást,
elfogadjuk és válaszoljunk rá, ahogyan ez a négy férfi tette.
Jézus követése nem a hősök és a kiválasztott lelkek döntése.
Az első négy tanítvány egyszerű halászember volt: meghallgatták
Jézust, bíztak benne és követték. Ebben rejlik a hit és az
egész egyház titka.
Imádság
az apostolokkal
