Apostolok
Cselekedetei 22,30-23,11. Pál a főtanács előtt
30Másnap
pontosabban is meg szerette volna tudni, hogy mivel vádolják a
zsidók, ezért levétette a bilincseit, összehívta a főpapokat és
az egész főtanácsot, elővezettette Pált, és eléjük állította.
1Pál a
főtanácsra szegezte tekintetét és megszólalt: „Testvérek,
férfiak! Mind a mai napig teljesen tiszta lelkiismerettel éltem az
Isten színe előtt.” 2Erre Ananiás főpap rájuk
parancsolt a mellette állókra, hogy üssék szájon. 3Pál
így felelt neki: „Megver még az Isten, te fehérre meszelt fal!
Ott ülsz, hogy a törvény szerint ítélkezzél, aztán a törvényt
semmibe véve megveretsz.” 4A körülötte állók
rászóltak: „Az Isten főpapját gyalázod?” 5„Nem
tudtam, testvérek – válaszolta Pál –, hogy ő a főpap, hiszen
az Írásban ez van: Ne átkozd néped fejedelmét!” 6Pál
jól tudta, hogy az egyik részük a szadduceusok, a másik részük
a farizeusok közül való, ezért így kiáltott fel a főtanács
előtt: „Testvérek, férfiak! Farizeus vagyok, farizeusnak a fia.
A halottak feltámadásába vetett hitem miatt állok a főtanács
előtt.” 7Alighogy elhangzottak szavai, vita támadt a
farizeusok és a szadduceusok közt, és a főtanács két pártra
szakadt. 8A szadduceusok ugyanis azt állítják, hogy
nincs sem feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok viszont
ezt is, azt is vallják. 9Nagy lárma keletkezett. A
farizeusok pártjához tartozó írástudók közül néhányan
fölemelkedtek, és hevesen tiltakoztak: „Semmi rosszat nem
találtunk ebben az emberben. Hátha lélek vagy angyal szólt
hozzá?” 10A vita úgy elfajult, hogy az ezredes már
félt, hogy széttépik Pált. Ezért parancsot adott, hogy jöjjön
egy szakasz katona, szabadítsa ki közülük, és vezesse föl a
várba. 11A következő éjszaka megjelent neki az Úr:
„Légy bátor! – mondta. – Mert ahogy tanúságot tettél rólam
Jeruzsálemben, úgy kell tanúságot tenned Rómában is.”
Pálról
leveszik bilincseit és a főtanács elé vezetik, hogy kiderüljön,
mi is
a bűne. Az
apostol „a főtanácsra szegezte tekintetét”, és mivel bizonyos
volt Isten segítségében, a „testvérek” megszólítással
fordul hozzájuk. Pál azt akarja bizonyítani, hogy ő az „igaz”
zsidó, és a keresztények a zsidó vallás valódi örökösei.
Megpróbálja hát összefoglalni, amit eddig védőbeszédében
elmondott (22,1-21). Hangsúlyozza, hogy „tiszta lelkiismerettel
élt” Isten előtt. A főpap szemtelennek találja Pál válaszát,
ezért megparancsolja, hogy üssék szájon, szinte szó szerint
megismételve így Jézus perének jeleneteit. Pál, aki belülről
ismeri a szadduceusok és a farizeusok közötti különbséget, a
halottak feltámadásába vetett hitét felvetve egymás ellen
játssza ki őket. Érvelése felbolydulást okoz, hiszen a
jelenlévők közül néhányan az apostol pártját fogják, és azt
mondják, ami annak idején Jézusról is elhangzott perében: „Semmi
rosszat nem találtunk ebben az emberben.” Az egyre fokozódó
felfordulásban az ezredes úgy gondolja, jobb lesz Pált visszavinni
a cellájába, nehogy helyben meglincseljék. Az éjszaka folyamán
Pál hallja, hogy az Úr oda lép hozzá, és tudtára adja, hogy
Rómában fogja hirdetni az Evangéliumot. „Légy bátor! - mondja.
- Mert ahogy tanúságot tettél rólam Jeruzsálemben, úgy kell
tanúságot tenned Rómában is.” Pál „útja” immár világosan
látszik: „Tanúságot kell tenned” - mondja Jézus, az
Evangéliumot kell hirdetned Rómában. Miközben a zsidók egymás
közötti vitáik foglyai maradnak, az apostol az Úrtól azt az
utasítást kapja, hogy menjen tovább: Jeruzsálemből Rómába.
Értékes tanács ez annak, aki leragad a belső vitáknál, és szem
elől téveszti, hogy az Úr mindig megújuló szavának kell
engedelmeskednie.
Imádság
az Úr anyjával, Máriával
