Bölcs 6,12–16; Zsolt 62; 1Tessz 4,13–18; Mt 25,1–13
Az evangélium tíz szűzről ír, akik a vőlegény érkezését
várják. Közülük öt balga, a többiek bölcsek. Bölcsességük az elbeszélés szerint
abból áll, hogy nemcsak a lámpást viszik magukkal a benne lévő olajjal, hanem
visznek magukkal tartalék olajat is. Az öt balga magabiztos, azt gondolják,
előrelátóak voltak. A vőlegény azonban késik, éjszakáig, sőt késő éjszakáig
elmarad. Nyilvánvalóan mi sem könnyebb ennek a tíz szűznek, mint hagyni, hogy
elnyomja őket az álom. Valóban könnyű megpihenni saját szokásainkban és a
biztonságot adó dolgainkban; könnyen legyőz minket az önszeretet renyhesége.
Meg kell jegyezni, hogy mindannyian elalszanak – nem itt van a különbség bölcsesség
és balgaság között. Nem hősökről van szók, akik virrasztanak, és nem
hitványakról, akik elalszanak. Mindenkit, még a legjobbakat is elnyomja az
álom.
Ez a tíz szűz mi vagyunk mindannyian, akik gyakorta éljük
fösvény és aluszékony módon az életünket, nagy álmok és eszmények nélkül. Talán
csak az álmosságunk mondható nagynak. Egyébként pedig az a fontos számunkra,
hogy nyugtunk legyen, ne zavarjanak bosszúságok, gondok, kellemetlenségek.
Vagyis mindenekelőtt a saját dolgainkért aggódunk; azon fáradozunk, és ahhoz
ragaszkodunk, hogy megvédjük saját magunkat.
Egy szürke, mindig egyforma élet éjszakája ez, ahol nincs
egy villanásnyi fény sem, nincsenek csillagok; az önzés éjszakája, amely
mindannyiunknak a szívéből fakad, akár bölcsek vagyunk, akár balgák. De ezen az
éjszakán hirtelen felhangzik egy kiáltás, mely a vőlegény érkezését hirdeti. Mi
ez a kiáltás? Ez a kiáltás a föld távoli, szegény országaiból száll fel, a
háborúban élő népektől jön, az egyedül lévő, társaságra vágyó idősek kiáltása,
az egyre nagyobb számú és egyre elhagyottabb szegények kiáltása, a szorongásba
süllyedtek kiáltása; és az evangélium és a vasárnapi prédikáció kiáltása is ez.
Erre a kiáltásra felriadunk, de ha nincs tartalék olajunk,
minden mentséget megragadunk, csak hogy ne kelljen válaszolnunk. A tartalék
olaj a megszokás, vagyis az az állhatatosság, amellyel Isten szavát hallgatjuk,
és szívünkben őrizzük. Edzettnek kell lennünk az evangélium hallgatásában, hogy
meghallhassuk és megértsük akkor is, ha gyorsan hangzik el. Ha fülünk nem
szokott hozzá az evangélium hallgatásához, akkor nem fogunk tudni felelni a
szegények kiáltásaira, és nem is lehet részünk értelmes életben. Olyan időben
élünk, amikor egyre jobban terjed és egyre sűrűbb a sötétség. És úgy tűnik,
egyre mélyebb álmokat hoz a lemondó, beletörődő életszemlélet. Fontos, hogy
újra ragyogjanak a fények, hogy mindenki, kicsik és nagyok, fiatalok és idősek
fellobbantsák az evangélium hallgatásának kis lángjait, hogy legyőzzék a
fösvény és gyakran szomorú élet éjszakáját. Ma szükségünk van arra a tartalék
olajra, a szeretet és a nagylelkűség tartalékaira, hogy minél többen
beléphessenek a vőlegény termébe, az ünnepre.
Imádság az Úr napján
