November 24., péntek

Apostolok cselekedetei 27,1-26. Indulás Rómába

 Szent Kereszt imádsága

 

¹Miután a határozat úgy szólt, hogy hajón elviszik őt Itáliába, Pált a többi fogollyal együtt átadták az Auguszta-zászlóalj Júliusz nevű századosának. ²Felszálltunk tehát egy adramittiumi hajóra, s útnak indultunk, megkezdve a hajózást az ázsiai helységek felé. A Tesszalonikiből való makedóniai Arisztarchosz is velünk tartott. ³Másnap elérkeztünk Szidonba. Júliusz emberségesen bánt Pállal. Megengedte neki, hogy felkeresse barátait, s gondoskodjék magáról. ⁴Amikor onnan elindultunk, Ciprus alá hajóztunk, mert a szelek éppen szembe fújtak. ⁵Áthajózva Cilícia és Pamfília tengerén, elérkeztünk a líkiai Mírába. ⁶Mivel a százados talált ott egy Itáliába induló alexandriai hajót, arra szállított át minket. ⁷Miután hajónk több napon át lassan haladt előre, nagy nehezen eljutottunk Knídosz elé, de mert a szél gátolt bennünket, Szalmóné táján áthajóztunk Kréta alá. ⁸Nagy nehezen haladtunk mellette, s elérkeztünk egy Jókikötő nevű helyhez Lászea város közelében. ⁹Mivel az idő igen előre haladt, és a hajózás nem volt már biztonságos, hisz a böjt is elmúlt már, Pál figyelmeztette őket ¹⁰ezekkel a szavakkal: »Férfiak, látom, hogy a hajózás nemcsak a rakománynak és a hajónak, hanem az életünknek is gyötrelmére és nagy kárára kezd lenni.« ¹¹A százados azonban inkább hitt a kormányosnak és a kapitánynak, mint Pál szavainak. ¹²S mivel a kikötő sem volt alkalmas a telelésre, a többség megállapodott abban a tervben, hogy elhajóznak onnan. Ha csak lehetséges, elérik Főnixet, és ott telelnek a krétai kikötőben, amely a délnyugati és északnyugati szélirányra tekint. ¹³Mivel a déli szél gyengén fújt, és úgy gondolták, hogy kitarthatnak szándékuk mellett, felszedték hát a horgonyt, és tovább haladtak szorosan Kréta mellett. ¹⁴De röviddel ezután rájuk tört onnan az Északkeletinek nevezett orkán. ¹⁵Mivel elkapta a hajót, és nem tudtunk a szél ellen haladni, elsodródtunk, átengedve a hajót a szélrohamoknak. ¹⁶Amikor elszáguldottunk egy Kauda nevű kis sziget alatt, alig tudtuk megmenteni a csónakot. ¹⁷Mikor végre sikerült azt felhúzni, védőintézkedéseket alkalmaztak: átkötötték a hajót, és mivel attól tartottak, hogy a Szirtiszhez csapódnak, lebocsátották a lassítót, és így haladtak tovább. ¹⁸A hatalmas vihar úgy hányt-vetett bennünket, hogy másnap kidobálták a rakományt. ¹⁹Harmadnap pedig a hajó felszereléseit dobálták ki saját kezükkel. ²⁰S mert több napon át sem a nap, sem a csillagok nem tűntek fel, és a rémséges vihar folyton dühöngött, odalett már minden reményünk, hogy megmenekülünk. ²¹Mikor már sokat éheztek, Pál közéjük állt, és így szólt: »Férfiak, rám kellett volna hallgatnotok, nem kellett volna elindulni Kréta alól, s nem szenvednénk ezt a vesződséget és kárt. ²²De most is arra biztatlak titeket, legyen a lelketek bizakodó, mert egy ember sem fog közületek elveszni, egyedül a hajó. ²³Ezen az éjszakán ugyanis megállt mellettem Isten angyala – én az övé vagyok és neki szolgálok –, ²⁴s azt mondta: ‘Ne félj, Pál! A császár elé kell állnod; íme, Isten neked ajándékozta mindazokat, akik veled hajóznak!’ ²⁵Azért férfiak, legyetek bizakodó lelkűek, mert én elhiszem Istennek, hogy úgy lesz, amint nekem megmondta. ²⁶Ki kell vetődnünk valamelyik szigetre.«

Az apostol Rómába vezető útja különösen fontos helyet foglal el az Apostolok Cselekedeteinek elbeszéléseiben. Nem pusztán egy nagyszerű és különleges élettörténet végéről van szó, mint inkább az isteni és nem az emberi terv beteljesüléséről. Az egyház, mely első lépéseit a birodalom perifériáján található szent városban, Jeruzsálemben tette meg, most Rómába, a fővárosba, a pogány világ központjába érkezik. Rómába érve „beteljesült”, jóllehet kezdetleges állapotában a küldetés, miszerint az evangéliumot minden népnek hirdetni kell. Eljutni a birodalom központjába azt jelentette, hogy innen kiindulva minden néphez el lehet érni. Pál tudatában van ennek a tervnek és minden nehézséget vállal, hogy eljusson Rómába. Ugyanaz az elszántság vezeti, mint Jézust Jeruzsálem felé. Az 59-es vagy a 60-as év nyarának derekán járhatunk, amikor Fesztusz római helytartó úgy dönt, hogy elindítja Pált Róma felé. Hajóra szállítják más foglyokkal együtt, és egy Juliusz nevű százados alatt álló zászló- aljra bízzák. Hozzájuk csatlakozott Lukács és Arisztarchusz is. Az elbeszélés újra „mi”-re vált, ami bizonyítja, hogy Lukács szemtanú és éles szemű megfigyelő. Cezareából indul a hajó, és október vége felé Krétán köt ki. Ekkor Pál azt javasolja, hogy töltsék itt a telet, és így elkerülhetik a viharos, háborgó tengert. Ám a kormányos látva, hogy a kikötő nem alkalmas a téli tartózkodásra, és mivel éppen akkor gyenge déli szél fúj, nem hallgat az apostol tanácsára, és úgy dönt, mindenképpen továbbmennek. Néhány mérfölddel később viharba keverednek, és csak hajszálon múlik, hogy nem futnak zátonyra. A hajó teljesen ki van téve a vihar játékának. Mindannyian félnek. Pál – és ez a kép emelkedik ki az elbeszélésből – az Úrhoz imádkozik, és mindannyiukért könyörög. Az Úr angyala megszólítja: „Ne félj, Pál! Neked a császár elé kell állnod! Nézd, neked ajándékoz az Isten mindenkit, aki veled hajózik.” Az apostol vigasztalást kap az Úrtól az imádságban. A legénységhez fordul „Istennek a nevében, akinek szolgálok”, és buzdítja őket, hogy ne féljenek. Pál ismét megmutatja, hogy mi az egyház és a hívők feladata a világ irányában.

A Szent Kereszt imádsága